eur:
395.66
usd:
371.98
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Húsvét előtti körkép az árakról

A sonka nem lesz jelentősen drágább húsvétkor, mint 2007-ben volt, a statisztikai hivatal adatai szerint a tavalyihoz képest alig több mint 3 százalékkal nőtt az ára. A tojás ennél jelentősebben drágult, a KSH majd 21 százalékos áremelkedésről számolt be 2007 januárjához képest.

A sonka esetében szoros összefüggés van az ár és a minőség között - mondta a Hússzövetség elnöke, hozzátéve: a 600 és 1.600 forint között mozgó árak a minőségre is utalnak.

A legborsosabb árat a parasztsonkáért kell fizetni. Érdemes odafigyelni arra is, hogy az olcsóbb, párszáz forintos, kötözött sonkának nevezett termékben kevesebb hús van, mint a valódi sonkában.

A Kosár Magazin tesztjéből az derül ki, hogy 17 gyártóból csak három tünteti fel a hús arányát ezekben a termékekben.

A készítményekben a hústartalom 45 és 70 százalék között változott, ráadásul gyakran ez a hús nem is sertéssonka, hanem az olcsóbb lapocka. Emellett legalább 25 százaléknyi vizet, páclét is tartalmaztak a termékek, valamint adalékanyag, például tartósítószer is van bennük.

Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke az InfoRádiónak azt mondta: az olcsóbb, rosszabb minőségű termékek, éppen úgy, mint a korábbi években, általában külföldről érkeznek, de a fogyasztók már rájöttek, hogy az 500-600 forintos kötözött áruk nem azok, amelyeket húsvéti sonkának ismernek Magyarországon.

A drágább áruk hagyományos érleléssel és nagy mennyiségű páclé hozzáadása nélkül készülnek.

Az importverseny hatása a másik hagyományos húsvéti étel, a tojás árában is megjelenik. A tojástermelők korábban 40-50 forintos árral számoltak, de még most is 30 forint körül vagy alatt van az árszint. Ez a Tojásszövetség szerint főként a lengyel behozatal miatt van így.

Földi Péter, a szövetség főtitkára azt mondta: a fogyasztói árak emelkedése nem jelenti azt, hogy az átvételi árak is emelkedtek, a termelők növekvő költségeiket nem tudják érvényesíteni az olcsóbb külföldi áru miatt.

A sonka- és tojásfogyasztás hagyománya miatt húsvétkor megugrik ugyan a tojás iránti kereslet, de már nem ilyenkor fogy a legtöbb - mondta Földi Péter. Az igazi nagy kereslet áttolódott a karácsony előtti időszakra.

A tojásnál is vannak minőségi szempontok: a tojás frissessége, a héj milyensége az, amire oda kell figyelni vásárláskor.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
Az inflációs fordulat egyik legnagyobb elszenvedője nem kapja meg a mentőövet

Az inflációs fordulat egyik legnagyobb elszenvedője nem kapja meg a mentőövet

Nemcsak a forint szenvedte meg az amerikai inflációs kilátások változását, a korábban globális menedékdevizának számító japán jen 34 éves mélypontra gyengült a dollárral szemben. A gyengülés nem belföldi tényezőknek köszönhető, de ez nem jelenti azt, hogy a japán jegybank jövő heti kamatdöntő ülésen ne tudna tenni a jen védelmében. Csakhogy a Bank of Japan most mással van elfoglalva: azzal, hogy kirángassa az országot az őket évtizedek óta sújtó stagnálásból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×