Elbizonytalanodás vagy higgadt nyugalom?

Infostart
2008. március 4. 14:53
A külügyi bizottság fideszes elnöke szerint eljött az ideje Koszovó diplomáciai elismerésének, a testület szocialista alelnöke ugyanakkor a nyugodtságra, higgadtságra helyezte a hangsúlyt az elismerés időpontjának kiválasztása ügyében.

A bizottság előzőleg zárt ajtók mögött hallgatta meg Madarász Károlyt, a Katonai Felderítő Hivatal főigazgatóját a koszovói biztonsági helyzetről.

"Magyarország azzal szolgálja a térség stabilitását, ha nem képvisel következetlen álláspontot Koszovó függetlenségének elismerése kérdésében" - jelentette ki Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke az ülést követően.

A fideszes politikus azt mondta: a vajdasági magyarság érdekeit is az szolgálja, hogy Magyarország mielőbb elismerje Koszovót. Németh Zsolt szerint az Ahtisaari-terv eredményeként kialakítani tervezett koszovói szerb autonómia összhangban van a határon túli magyarok hosszú távú stabilitásra vonatkozó elképzeléseivel és elvárásaival.

Németh Zsolt megjegyezte: a magyar kormány álláspontja a függetlenség kikiáltásakor az volt, hogy elismeri Koszovót, "ezt követően azonban elbizonytalanodás tapasztalható, és most már arról szól a tájékoztatás, meddig nem ismeri el Magyarország Koszovó függetlenségét".

Az ellenzéki politikus úgy vélte, Magyarország ezzel tápot ad azoknak a nemzetközi találgatásoknak, "mintha az orosz vendégek múlt heti budapesti látogatásának köze lenne Koszovóhoz, mintha valami engedményről lenne szó".

Németh Zsolt hangsúlyozta: már több mint száz ország elismerte Koszovót, közöttük 12 tagja az EU-nak, további három tagállam ezen a héten tervezi az elismerést.

MSZP: felelősen, nyugodtan, higgadtan


Kozma József, a bizottság szocialista alelnöke elmondta: a magyar kormánynak olyan lépést kell tennie Koszovó függetlenségének elismerése ügyében, ami a lehető legkisebb ellenérzést váltja ki a szerbiai társadalom egészében.

"Az időpontot felelősen, nyugodtan, higgadtan kell megválasztani, a függetlenség elismerését jelentő diplomáciai lépést úgy kell megtenni, hogy az a lehető legkevesebbet ártson a magyar-szerb kapcsolatoknak" - fogalmazott Kozma József.

Az MSZP képviselője szerint olyan politikát kell folytatni, ami Szerbia európai integrálódási folyamatának egyértelmű perspektíváját szolgálja. Megjegyezte: Magyarország abban érdekelt, hogy amennyire lehetséges, az Ahtisaari-terv forgatókönyve valósuljon meg, és ez a koszovói szerb kisebbség jogainak garantálására is vonatkozik.

"Pontosan látjuk, mennyire fontos, hogy egy esetlegesen felvetődő bármilyen nem várt, vagy kedvezőtlen fejleményt közösen lehessen kezelni. A szerbiai belpolitikának több forgatókönyve lehetséges, a Vajdaságban, az ottani magyar kisebbség vonatkozásában ugyanakkor viszonylagos nyugalmat tapasztalni, a demonstrációk békés mederben maradtak" - fejtette ki Kozma József.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást