Felfüggesztették a Tubesre tervezett katonai lokátor építési engedélyét

InfoRádió / MTI
2008. március 3. 12:02
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felfüggesztette a Tubesre tervezett katonai lokátor másodfokú építési engedélyének végrehajtását - jelentette be Pécs alpolgármestere.

A döntés azt jelenti, hogy mindaddig nem kezdődhet meg a beruházás, amíg határozat nem születik a civil szervezeteknek, Pécs önkormányzatának és magánszemélyeknek az építési engedély hatályon kívül helyezésére és az ügyben új eljárás lefolytatására vonatkozó alapbeadványaiban - mondta el Tóth Bertalan.

A szocialista politikus hozzátette: a táblabíróság az első fokon korábban eljárt Fővárosi Bírósággal ellentétes döntést hozott.

Ezt azzal indokolt, hogy ha idővel helyt adnának az építési engedély felfüggesztésére és az új eljárás lefolytatására irányuló beadványoknak, akkor az addig elvégzett kivitelezési munkák valószínűleg visszafordíthatatlan károkat okoznának a környezetben és a vízbázisban - tette hozzá.

Az indoklás szerint Magyarország kötelezettséget vállalt a radarállomás felépítésére, de ezt nem kötötték helyhez és időhöz, vagyis nem szabták meg, hogy a létesítményt hol és mikor kell megépíteni.

Tóth Bertalan hangsúlyozta: a Fővárosi Ítélőtábla mostani határozata nem tesz pontot az ügy végére, és nem lehet kijelenteni, hogy a létesítmény nem épül meg a Tubes-hegyen.

Vicze Csilla, a Civilek a Mecsekért mozgalom szóvivője korábban elmondta: 2007 júliusában összesen mintegy harminc pécsi polgár és szervezet nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Pécs melletti hegyre tervezett NATO-lokátorra vonatkozó, másodfokú építési engedély ellen a Fővárosi Bíróságon.

A pereskedők indokai szerint a honvédelmi miniszter által kiadott másodfokú építési engedély megalapozatlan és több szempontból törvénysértő. Ellentétes például a Pécs építési szabályzatában foglaltakkal.