Nyakó: Álcázott rémhírterjesztés folyik

InfoRádió / MTI
2008. március 2. 19:01
Az MSZP szerint közvélemény-kutatásnak álcázott rémhírterjesztés folyik a vizitdíj emelése kapcsán. Erről Nyakó István, a párt szóvivője beszélt.

Az MSZP országos központjánál az elmúlt napokban több állampolgár is jelezte, hogy közvélemény-kutatók hívják fel őket és azt kérdezik, tudnak-e arról, hogy 1.000 forint lesz a vizitdíj - ismertette a részleteket a szóvivő.

Nyakó István szerint ez nem más mint közvélemény-kutatásnak álcázott rémhírterjesztés.

Jobb lenne, ha inkább nyílt sisakkal játszanának azok, akik ilyen eszközökkel akarják politikai haszonszerzés céljából félretájékoztatni az állampolgárokat - fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva Nyakó István azt mondta, nem lehet tudni, melyik cég nevében kérdeznek. Hozzátette, arról nincsenek ismeretei, hogy más kérdéseket is feltesznek-e.

Az elmúlt hetekben egy sajtóhír arról szólt, hogy a kormány 300 forintról 1.000 forintra emelné a vizitdíjat. A kormány határozottan cáfolta az erről szóló híreket, míg a Fidesz egy 2007 őszén készült pénzügyminisztériumi háttéranyagra hivatkozott, ami nyolcszáz forintos vizitdíjjal számolt.