Reformok: most már van idő egyeztetésre

Infostart
2008. február 29. 10:19
Civil és szakmai szervezetek számára tart közmeghallgatásokat a kabinet a következő fél év kormányzati feladatairól - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő, miután a miniszterelnök találkozott a Gazdasági és Szociális Tanács, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanács soros elnökségével.

Az adó- és járulékrendszer átalakításáról, az oktatási reformról, valamint az új tulajdonosi programról szélesebb körű társadalmi konzultációt szeretne a kabinet, ezért áprilisban országszerte közmeghallgatásokat szervez a civil szakmai szervezeteknek.

A kormányszóvivő szerint erről és a közmeghallgatások menetrendjéről hivatalos megállapodás is született pénteken a miniszterelnök és a Gazdasági és Szociális Tanács, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanács soros elnökeinek megbeszélésén.

Budai Bernadett emlékeztetett: a kormányfő múlt heti évértékelőjében azt mondta, mostantól előbb egyeztetnek a társadalommal egy-egy kormányzati javaslatról, majd utána döntenek.

Az InfoRádiónak arra a kérdésére, hogy eddig miért nem így volt, a kormányszóvivő azt válaszolta: 2006 tavasza óta azonnali intézkedéseket kellett hozni, és nem volt idő több hónapos előzetes egyeztetésekre, most viszont a nyugodtabb kormányzás időszaka kezdődik.

Az adó- és járulékrendszer átalakításával kapcsolatban Budai Bernadett megjegyezte: az eddigi kormányon mindig ősszel terjesztették be a törvényjavaslatokat, most viszont már az év elején megindulhat a vita az adóreformról.

Kóka János, az SZDSZ elnöke szerdán azt mondta: a miniszterelnök által felvázolt három lehetséges adóátalakítás csak egy pártálláspont, a kabinet asztalán ilyen javaslatok nincsenek.

Budai Bernadett erről szólva azt mondta: a három tervezet valóban nem kormányzati álláspont, de nem is az MSZP és nem is az SZDSZ vázlata.

A kormányszóvivő hozzátette: a közmeghallgatásokon felvetődhet egy negyedik és ötödik javaslat is, amit szívesen fogad a kormány.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Antalffy Gábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást