Iván László fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: ez elsősorban az 1945 és 1959 között született embereket érintheti és a kormánynak erre a helyzetre nincs megoldási javaslata.
Az ellenzéki politikus hozzátette: a konvergenciaprogram megszorításainak egyik legnagyobb vesztese a nyugdíjas társadalom volt.
Iván László emlékeztetett: a 2008. január 1-jétől nyugdíjba vonulóknak az új nyugdíjszámítási módszer 14-15 százalékos veszteséget jelent, a kormány pedig a nyugdíj mellett végzett munkát is megadóztatja.
A képviselő hangsúlyozta: a vizitdíj és a kórházi napidíj is nagyobb terhet jelent a nyugdíjasoknak, hiszen a krónikus betegségekben szenvedő időseknek többször kell kivizsgálásra menni, vagyis többször kell kifizetni a 300 forintot.