Uniós forrásból fejlesztenek Tokaj-Hegyalján

InfoRádió / MTI
2008. február 19. 18:31
Kétmilliárd forintnál is többet költhetett a Tokaj-hegyaljai térség tucatnyi települése idegenforgalmi fejlesztésekre, munkahelyteremtésekre az "Összefogással Tokaj Világörökségért" című programban - közölte Májer József a projektet lebonyolító Tokaj Mikrorégióért Alapítvány elnöke keddi sajtótájékoztatóján.

A részben az Európai Unió által finanszírozott, a Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) keretében meghirdetett projekthez tizenhárom Tokaj-hegyaljai település jelentkezett, a beruházások befejeződtek.

A 2002-től a világörökség részeként nyilvántartott Tokaj-hegyaljai borvidékhez tartozó tizenhárom településen tizenhat fejlesztés valósult meg, a költségek 65 százalékát uniós forrás biztosította, a központi büdzséből pedig több mint 740 millió forintot nyert a tizenhárom település, amelyeknek az összes önrésze nem érte el az 54 millió forintot.

Májer József elmondta: a fejlesztések egy része kifejezetten a világhírű borra, egy másik jelentős része pedig az aktív és a kulturális szabadidő eltöltésére épült.

Tokajban megépült a Tokaj-hegyaljai Borok Háza, Sárospatakon a Rákóczi vár egyik bástyáját restaurálták, a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalomban megépült a Magyar Nyelv Múzeuma, Szerencsen a Hegyalja kapujában világörökségi kapuzatot alakítottak ki, Bodrogkeresztúron pedig vízi és kerékpáros turisztikai információs centrumot hoztak létre.