Sík Endre: a vizitdíj nem csökkentette a hálapénzt

Infostart
2008. február 17. 10:55
A TÁRKI kutatása szerint a vizitdíj egy évvel ezelőtti bevezetése ellenére fent maradt a paraszolvencia. Sík Endre, az intézet vezető kutatója az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: hálapénzt leginkább a nők és az idősek adnak az orvosoknak.

Az emberek úgy érzékelik, hogy a kórházi orvosoknak adott hálapénz valamelyest csökkent - ám nagyon magas értékről alig valamennyit lett kevesebb, vagyis még mindig igen jelentős mértékű - mondta az Arénában Sík Endre.

A TÁRKI vezető kutatójának ismertetése szerint a megkérdezettek negyede szokott hálapénzt fizetni a háziorvosnak - ebben nincs változás.

A szakértő szerint, nem lehetett várni, hogy a vizitdíj bevezetése után egy évvel ezen a téren érdemi változás következzen be, hiszen itt "kultúrává merevedett" szokásról van szó.

Hálapénzt leginkább a nők és az idősebbek adják, vagyis azok, akik a legtöbbször kerülnek olyan helyzetbe, hogy "érdemes"honorálni az orvos szívességét, és jobban hozzá is szoktak ehhez - tette hozzá. Számukra ez "beruházást" jelent, vagyis a döntésük racionális - hangsúlyozta Sík Endre.

Mivel a fiatalok 17 százaléka is ad hálapénzt, ez azt jelenti, hogy "nőnek bele" ebbe a kultúrába. Az ő esetükben csak akkor várható változás a hozzáállásban, ha látják, hogy egy hosszú ideje jól működő egészségügyben megtapasztalják, hogy erre nincs szükség - tette hozzá a TÁRKI vezető kutatója.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást