Kóka kész ismét megmérettetni magát - a nap hírei

Infostart
2008. február 16. 20:23
Megerősítette Koszovó függetlenségének vasárnapra tervezett kikiáltását a dél-szerbiai tartomány miniszterelnöke. Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz, mert álláspontja szerint a kormány az alaptörvénnyel ellentétes módon beavatkozik a népszavazási kampányba. A Gázai övezet több hónapja tartó izraeli zárlatának feloldását követelte a térségben tartózkodó francia külügyminiszter. A nap hírei 2008. február 16-án, szombaton.

Az Európai Unió minden tagállama jóváhagyta a közösség koszovói misszióját, egy nappal azelőtt, hogy a dél-szerbiai tartomány várhatóan kikiáltja függetlenségét. Brüsszeli tájékoztatás szerint a küldetésben Málta kivételével valamennyi tagállam részt vesz. A 2 ezer fős - rendőrökből és igazságügyi szakértőkből álló egységhez Németország és Olaszország adja a legtöbb embert. Magyarország 30 fővel vesz részt a küldetésben. A 28 hónaposra tervezett misszió célja, hogy az ENSZ-től átvegye a Koszovó feletti nemzetközi felügyeletet és gondoskodjon az önálló állammá váló területen maradó szerbek kisebbségi jogainak tiszteletben tartásáról. Brüsszeli diplomáciai források szerint a dél-szerbiai tartomány parlamentje vasárnap délután kiáltja ki Koszovó függetlenségét. A határozat várhatóan márciustól lép hatályba, mert addig még el kell fogadni az új alkotmányt és a szerb kisebbség védelmét szolgáló jogszabályokat. Közben a szélsőséges koszovói albán nacionalisták elutasították a helyi kisebbségek jogbiztonságának szavatolását és az ezt szolgáló törvények elleni szavazásra szólították fel a parlamenti képviselőket. Pénteken Boris Tadic újraválasztott szerb elnök beiktatásán azt ígérte, hogy megőrzi országa területi egységét.

Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz, mert álláspontja szerint a kormány az alaptörvénnyel ellentétes módon beavatkozik a népszavazási kampányba. Répássy Róbert, a párt frakcióigazgatója megismételte: az Alkotmánybíróság 1997-es határozata szerint a kabinetnek semlegesnek kell maradnia a népszavazási kampányban. A kormányszóvivői iroda ismét arra hívta fel a figyelmet: a kabinet nem folytat kampányt, hiszen az OVB 2002-ben éppen az Orbán-kabinet tevékenységével összefüggésben állapította meg, hogy a tájékoztatási kötelezettség ellátása nem minősül propagandának.

Gyors vizsgálatot vár az SZDSZ tavalyi tisztújító küldöttgyűlésén esetleg történt szabálytalanságok ügyében a kisebbik kormánypárt elnöke. Kóka János a Liberális Gazdasági Tanács ülése után megerősítette: 30 napot adott az ügy kivizsgálásával kedden megbízott Jüttner Csabának, a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökének. Az SZDSZ elnöke úgy fogalmazott: a kisebbik kormánypártban erős a gyanú, hogy szabálytalanságok történtek a tavalyi elnökválasztáson és tisztújításon. Hozzátette: egyelőre annyi látszik, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyes küldöttei nem szabályos keretek között szavaztak. Kóka János azt is hangsúlyozta: ha a vizsgálat után az SZDSZ vezető testületei megkérdőjelezik a választás jogszerűségét, akkor kész ismét megmérettetni magát egy újabb küldöttgyűlésen.

Pakisztán észak-nyugati részén 37 ember meghalt és több mint 90-en megsebesültek, amikor pokolgép robbant az ellenzéki Pakisztáni Néppárt egyik képviselő-jelöltjének háza közelében. Az autóba rejtett szerkezetet egy öngyilkos merénylő hozta működésbe. A politikai tömörülést decemberi meggyilkolásáig Benazir Bhutto egykori miniszterelnök irányította. Az ázsiai országban hétfőn tartják a parlamenti választásokat.

A Gázai övezet több hónapja tartó izraeli zárlatának feloldását követelte a térségben tartózkodó francia külügyminiszter. Bernard Kouchner a Nemzetközi Valutaalap álláspontjára utalva azt mondta: a palesztin területek gazdasági fellendülésének egyik alapfeltétele a szabad mozgás biztosítása. Hozzátette: Izraelnek emellett teljesen be kell fagyasztania a zsidó telepek ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi terjeszkedését és fel kell számolnia minden illegálisan épült lakótelepet. A francia diplomácia irányítója a Palesztin Hatóságot arra szólította fel, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt a terroristák megfékezésére.

Az Egyesült Államokban 5 hónappal eltűnése után hivatalosan is halottá nyilvánították Steve Fossett-et. Nevada állam bírósága a 63 éves sportember feleségének kérésére döntött így. A sokszoros világcsúcstartó Steve Fossett a szövetségi állam nyugati részének hegyei között szeptemberben tűnt el repülőgépével. A megtalálására indított kutatást október 3-án zárták le. Steve Fossett egy nevadai farmról szállt fel egymotoros repülőgépével, hogy megfelelő helyszínt keressen egy új sebességrekord felállításához.