Kiss Péter: Védekezni kell a báránybőrbe bújt civil szervezetek ellen

Infostart
2008. február 15. 13:27
A civil szervezetek véleményének erőteljesebb megjelenítését szorgalmazta a kancelláriaminiszter és a házelnök egy konferencián a Parlament Felsőházi termében.

A civileknek a Parlament Felsőházi termében van a helyük - mondta az Országgyűlés elnöke a Civil Konferencián. Szili Katalin úgy fogalmazott: mutasd meg civil szervezeteidet, megmondom, milyen társadalomban élsz.

Jelenleg Magyarországon a több mint 56 ezer civil szervezet 92 százaléka aktívan működik - fejtette ki a házelnök. Hozzátette: ezeket a közösséghez, és nem a párthovatartozás alapján kell megítélni.

A civil szervezetek véleményének megvan a maga rangja - emelte ki a házelnök.

Szili Katalin hangsúlyozta: nem kell pártpolitikai erő vagy háttér ahhoz, hogy a civil szervezetek kimondják, mit gondolnak, hiszen megvan a rangjuk és tekintélyük véleményük megfogalmazására.

El kell érni, hogy a civil hang mindenki számára érték legyen - tette hozzá.

A tanácskozáson felszólaló kancelláriaminiszter emlékeztetett arra, hogy a civil szervezetek az 1980-as évek végétől napjainkig alapvetően befolyásolják a demokratikus működés alapjait.

Kiss Péter közölte: védekezni kell a báránybőrbe bújt, radikális eszméket hirdető civil szervezetek ellen.

Egy nemzet sikerének kulcsa a párbeszédre épülő társadalmi részvétel, amelyik csak a civil világ által lehetséges - vélekedett.

Kiss Péter beszámolt arról is, hogy a kormányzat idén június 30-ig civil információs portált hoz létre, amelyen egyebek mellett olvasható lesz a készülő jogszabályok koncepciója, a költségvetési források terhére kiírt pályázatok, illetve a különböző támogatási adatok.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást