Takács Albert: nem konkrét ügyek miatt kell távoznom

InfoRádió / MTI
2008. február 14. 17:04
Nem konkrét ügyek miatt kell távoznia a rendészeti és igazságügyi miniszternek; a magánszférába készülő Takács Albert a távirati irodának csütörtökön adott interjújában azt hangsúlyozta, hogy felmentésének hivatalos indoklása szerint hatékonyabb, céltudatosabb, keményebb minisztériumi vezetésre van szükség.

"Nem voltam elég aktív a jogalkotási folyamatok irányításában" - tette hozzá a további indokokat sorolva.

Takács Albert cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a Magyar Gárdával kapcsolatos, illetve Molotov-koktélos támadások ügyében tanúsított miniszteri fellépése lett volna a menesztésének indoka.

A miniszter szerint sem korábban, sem az elmúlt napokban nem kapott olyan kifogást, amelyben konkrét ügyekben elkövetett hibát róttak volna fel neki. Álláspontja szerint a működésének egészéből alakulhatott ki a kormányfőben az a benyomás, hogy "nem elég kemény kézzel fogja a gyeplőt".

"Nincs bűntudatom"

Arra a kérdésre, hogy szerinte elég határozott-e minisztériumi vezetőként, úgy fogalmazott: "biztosan lehet ezt jobban is csinálni, ezt nem vitatom, de nincs olyan fajta bűntudatom, hogy erőlködtem-erőlködtem volna egy olyan pozícióban, amelyről a kezdettől fogva lehetett tudni, hogy nem fog menni". Hozzátette: ha a környezetétől olyan visszajelzést kapott volna, vagy saját maga tapasztalta volna azt, hogy valamit konkrétan elontott, akkor ő ajánlotta volna fel a lemondását, de ilyen nem merült fel.

Takács Albert "tökéletesen működőképesnek" nevezte az igazságügyi és rendészeti feladatokat együttesen ellátó minisztériumot és állítása szerint nem tapasztalt olyan problémát, amely a két terület ismételt szétválasztását indokolná.

Utalt arra, hogy korábban a Belügyminisztérium sem csak a rendészeti teendőket látta el, hanem az önkormányzati ügyek is ide tartoztak. Hozzátette: mindemellett több nemzetközi példa is akad arra, hogy az igazságügyi és rendészeti feladatokat egy tárca látja el. A feladatok mennyiségéről szólva azt mondta: irányítási szempontból embert próbáló feladat, ugyanakkor nem tud megfogalmazni olyan akadályt, amely miatt rossz döntésnek lehetne nevezni az összevonást.

A távozó miniszter a sikerei között említette a rendőrség és a határőrség integrációját, hozzátéve, hogy ez az elődeinek is az érdeme. Ugyancsak eredménynek nevezte a schengeni csatlakozást, az a korrupció ellenes törekvéseket, az új Büntető Törvénykönyv elvi alapjainak valamint a rendészeti stratégia elemeinek kidolgozását.

Tanítani fog


A negatívumokról szólva azt mondta, hogy nem volt elég kapacitása a társadalmi párbeszédre, az érdekképviseleti szervekkel történő egyeztetésekre és "egy sor esetben nem sikerült eléggé világosan megjeleníteni a társadalom és az emberek felé, hogy az igazságügyi és rendészeti minisztériumnak mi is az álláspontja, mik is a célkitűzései, mik is a törekvései".

Példaként említette, hogy nem sikerült elég vonzóvá és társadalmilag elfogadottá tenni a rendőri életpályamodellt. Nem örült annak sem, amikor egy-egy kidolgozott jogszabályt az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek talált.

A jövőbeni terveiről szólva Takács Albert elmondta: nagy valószínűséggel egyetemi oktatással fog foglalkozni, illetve magánügyvédi praxist folytat, ahogyan korábban tette.

Daróczi Dávid kormányszóvivő kedden jelentette be, hogy Draskovics Tibor jelenlegi tárca nélküli miniszter váltja Takács Albertet az igazságügyi és rendészeti miniszteri poszton jövő hétfőtől.