Előzetesben az esztergomi rendőrgyilkos

Infostart
2008. február 14. 16:26
Elrendelte az Esztergomi Városi Bíróság annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki hétfőn este halálos lövést adott le az őt igazoltató rendőrre. Széplaki László, a bíróság sajtóreferense elmondta: a bírósági ülést a kórházban kellett megtartani, mert a lelőtt rendőr társa három, lábra leadott lövéssel tette ártalmatlanná a támadót, aki ezért nem volt szállítható állapotban.

Hétfőn egy családi veszekedéshez vonultak ki a rendőrök Esztergomban. A bejelentő elmondta a járőröknek, hogy 56 éves fia részegen mindent felforgatott, majd bement a melléképületbe.

A rendőrök bekopogtak ide, a férfi azonban a 37 éves rendőrt, Borbély Zoltánt mellbe lőtte egy 9 milliméteres pisztollyal. A járőr a helyszínen meghalt.

Az elkövetőt hivatalos személy ellen, hivatalos eljárás alatt elkövetett emberöléssel, valamint lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsítják. Most a nyomozás idejére, egy hónapra helyezték előzetes letartóztatásba - mondta Széplaki László.

Az InfoRádió az ügy kapcsán megkérdezte országos rendőrfőkapitányt is a rendőrök felkészültségéről. Bencze József azt mondta: a rendőröknek mostantól mindig a legrosszabb reakciókra kell készülniük, ha igazoltatnak valakit. Õ azt sem tartja kizártnak, hogy kötelezően előírják a golyóálló mellény viselését számura, mert mint mondta, a felszerelés rendelkezésre áll.

Elmondta azt is: tavaly 348 esetben támadtak meg az emberek intézkedő rendőrt, több mint 20 esetben felfegyverkezve. A támadások során 222 rendőr sérült meg.

Hanganyag: Litauszky Balázs


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bencze József országos rendõrfõkapitány
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Széplaki László, az esztergomi városi bíróság szóvivõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást