Gyurcsány ma fellebbenti a fátylat

Infostart
2008. február 12. 07:37
Ma bejelenti a miniszterelnök a kabinetet érintő változásokat - értesült a Népszabadság. A lap szerint Gyurcsány Ferenc a mindössze nyolc hónapig tárcavezető Takács Albert helyére új igazságügyi és rendészeti minisztert nevez ki Draskovics Tibor személyében.

Valószínűleg változik a MeH struktúrája is, és megalakulhat a kormánykabinet titkársága. A lap úgy tudja, Gyurcsány Ferenc a közigazgatás irányításában való szerepét meg kívánja erősíteni. Így magához vonja a politikai döntéseket, a végrehajtást azonban "leadja" a kancelláriaminiszternek.

Egyre többen szeretnének leválni a dráguló távhőszolgáltatásról, de ez számtalan, nem utolsósorban önkormányzatok által támasztott akadályba ütközhet - írj a Magyar Nemzet.

Már az Alkotmánybíróság előtt van két felülvizsgálati kérelem, ezeket a Közép- és Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal nyújtotta be a fővárosi és miskolci, szerintük jogtalan korlátozások miatt. A szolgáltatók a távhő környezetkímélő voltát hangsúlyozzák, a lakók 30-35 százalékkal alacsonyabb fűtésszámlát akarnak.

Az Index beszámol arról, hogy soha nem volt ennyi vírus az interneten. Tavaly öt és fél millió új vírusvariáció jelent meg az interneten, három éve ez a szám még 200 ezer alatt volt. A vírusírók megpróbálják túlterhelni az antivírus-cégeket.

A devizaadósok az idén több menetben is rövid idő alatt élesen kilengő árfolyamokkal szembesülhettek - olvasható a Napi Gazdaságban. A eltérés egyetlen hónapon belül is jelentős - akár nyolc százalék körüli is - lehet.

Az adósok így a "hullámokból" attól függően érzékeltek többet vagy kevesebbet, hogy törlesztőrészletüket mikor állapítja meg a bank. Például az OTP lakáshiteles ügyfeleinek a hó eleje, míg az UniCreditnél a hó vége lehet fontos időpont, az Ersténél eladósodók viszont e hét péntekére figyelhetnek.

Több kínai autógyár is kiállított a detroiti nemzetközi autószalonon, fogadtatásuk azonban vegyes volt. Elemzők szerint nem elég, ha olcsó egy autó, ha nem teljesíti a környezetvédelmi és ütközésbiztonsági előírásokat.

A kínai márkák egyelőre egyik szempontból sem felelnek meg az amerikai és az európai követelményeknek, és a töréstesztek eredménye katasztrofális. Otthon azonban minden kocsi elkel, igaz, a kínai márkák piaci részesedése csökken a helyben gyártott nyugati márkákkal szemben - derül ki a Világgazdaság írásából.

A pálinkafőzésről, az ital értékesítéséről és a pálinkatörvényről beszélt a Miskolci Likőrgyár Zrt. vezérigazgatója a penzcentrum.hu-nak adott interjújában. Dr. Prekop Erzsébet azt mondta: a pálinkafogyasztásnak hagyománya van Magyarországon, és a 2002-es uniós csatlakozás sikeres volt a pálinkafőzők számára, mert a pálinka nevet sikerült levédeni az unióban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 3.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást