Hetekig tartotta fogva saját feleségét az ormánsági férfi

Infostart
2008. február 11. 12:56
Több hétig tartotta fogva saját feleségét egy férfi Baranya megyében. A nyomozás eddigi adatai szerint az asszonyt és gyerekeit a férfi többször is súlyosan bántalmazta. A nő néhány nappal ezelőtt gyerekivel megszökött a férfitól. A nyomozók azt még vizsgálják, hogy a nő korábban kért-e segítséget a hatóságoktól. A rendőrség szűkszavúan nyilatkozott az ügyről.

Személyi szabadság megsértése, súlyos testi sértés, és egyéb bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomoz egy ormánsági férfi ellen a siklósi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya - mondta az InfoRádiónak a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Takásty Zoltán közölte: a férfi a gyanú szerint január 21-én éjjel bezárta feleségét a lakásukba, és többé nem engedte el, ráadásul bántalmazta a nőt és két közös, kiskorú gyermeküket.

A gyerekek biztonságban vannak, elhelyezésükről a helyi jegyző gondoskodott, míg az apát a rendőrség őrizetbe vette - tette hozzá a szóvivő.

Arról, hogy a férfi milyen módon bántalmazta feleségét, illetve, hogy a nő kért-e korábban segítséget a rendőrségtől, Takátsy Zoltán nem nyilatkozott.

Hanganyag: Kálló Izabella


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást