Az MSZP és a Fidesz is zárt ajtók mögött

Infostart
2008. február 11. 11:58
Az MSZP és a Fidesz frakciója is zárt ajtók mögött tanácskozik hétfő délelőtt az egészségbiztosítási törvényről szóló parlamenti szavazást megelőzően. A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának ülésén részt vesz Gyurcsány Ferenc kormányfő is. A Fidesz közölte: a párt képviselői nem szavaznak a kormánypártok módosító indítványairól.

A Fidesz és az MSZP parlamenti frakciócsoportja is zárt ajtók mögött tanácskozik az egészségbiztosítási törvényről szóló szavazás előtt. A nagyobbik ellenzéki párt tanácskozása után elmondták: csakúgy, mint december 17-én, most hétfőn is név szerint szavaznak a képviselők a jogszabályról.

A Fidesz frakciója nem szavaz a kormánypártok módosító javaslatairól. A képviselőcsoport vezetője, Navracsics Tibor közölte: a másik témában rendezett szavazáson a megerősítő népszavazás kezdeményezését szerintük támogathatja néhány szocialista képviselő.

Annál is inkább, mert ebben a témában biztosan lesz népszavazás, hiszen az Albert-házaspár kezdeményezéséhez már összegyűjtötték a szükséges 200 ezer aláírást - mondta Navracsics Tibor, aki szerint ezért szerencsésebb lenne, ha azt a március 9-i népszavazással együtt rendeznék meg.

Az MSZP is zárt ajtók mögött

Az MSZP parlamenti képviselőcsoportja is zárt ajtók mögött ülésezik. A megbeszélésen részt vesz Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök, Takács Albert rendészeti és igazságügyi miniszter és Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter is.

A megbeszélésen a szavazáson túl alighanem beszélnek majd az MSZP-képviselők elleni múlt heti támadásokról is.

Az MSZP-frakció megszavazza az egészségbiztosítási törvényt - közölte a képviselőcsoport ülése után Varju László frakcióvezető-helyettes a távirtai irodával.

Két szocialista képviselő kérte felmentését a szavazásnál. Karsai József azt kérte, hogy nemmel szavazhasson a törvényre, Farkas Imre pedig a szavazástól való távolmaradás engedélyezését kérte a frakciótól. A képviselőcsoport egyikük kérését sem támogatta.

Arra a kérdésre, mit szólnak ahhoz, hogy a Fidesz név szerinti szavazást kért a törvényről, Varju László közölte: úgy lesz, ahogy a Fidesz kérte.A szokásos parlamenti menetrendtől eltérően tárgyalja az Országgyűlés az új egészségbiztosítási rendszerről szóló jogszabályt. A tavaszi ülésszak első napján, a napirend előtti felszólalások után négyórás időkeretben tartják meg a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött egészségbiztosítási törvény vitáját, ezután lesz a zárószavazás.

Az államfő egyébként azért nem értett egyet a törvénnyel, mert egyrészt tartalmi kifogásai voltak, szerinte befejezetlen volt a javaslat, hiányoztak a garanciák, másrészt úgy vélte: az új rendszerben csak korlátozottan jönne létre valódi verseny a pénztárak között és túl nagy a bizonytalanság, valamint a kockázat.

A kormánypárti frakciók közösen nyújtottak be 12 módosító indítványt. Többek között nyomatékosítják, hogy az új rendszerben is egységes marad a társadalombiztosítás, és bekerült az a szövegrész, hogy az egyes pénztárak a tagsági jogviszony létesítését és fenntartását nem köthetik feltételhez.

Az egyik javaslat szerint a pénztárakban működő felügyelőbizottságok három tagjára - az Országos Érdekegyeztető Tanács javaslatát is figyelembe véve - a vagyonkezelő, egy tagjára a kisebbségi tulajdonos tesz javaslatot. Szintén módosító indítvánnyal érnék el, hogy a felügyeleti tanácsban erősödjön a társadalmi kontroll.

Az MSZP és az SZDSZ korábban bejelentette, hogy igennel voksol majd, valószínűsíthető tehát, hogy elfogadják a törvényt. Karsai József szocialista országgyűlési képviselő ugyanakkor jelezte, nemmel fog szavazni, Farkas Imre pedig azt mondta, nem lesz a teremben a szavazáskor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az InfoRádió összefoglalója a szavazásról (Gál Ildikó)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást