Kétezres felvonulás a Hősök terén

InfoRádió / MTI
2008. február 9. 16:53
Mintegy kétezer, fekete ruhát viselő bőrfejű gyűlt össze délután a budapesti Hősök terén az úgynevezett becsületnapi megemlékezésre. Tőlük nem messze mintegy háromszáz fiatal ellenük demonstrált tarkóra tett kézzel.

A kopaszra nyírt fiatalok a Hősök terén felállított fémkordonon belül sorakoztak fel katonai rendben. Az Ismeretlen katona sírja előtt egy ideiglenes transzparenst, a tér közepén egy fából készült keresztet állítottak fel, utóbbira a "Vér és becsület" szavakat írták.

A rendőrség a teret szalaggal zárta körül.

A Szépművészeti Múzeum előtt mintegy háromszáz ember, főként fiatal gyülekezett. Amikor a bőrfejűek belekezdtek a magyar himnuszba, az ellentüntetők tarkóra tett kézzel "néma áldozatként" tiltakoztak "a terrorimádók fekete egyenruhába bújt mai gyermekei" ellen.

Magyarországi és külföldi bőrfejűek 1997 óta emlékeznek meg arról, hogy 1945. február 11-én több tízezer német és magyar katona kísérelte meg a kitörést a szovjet hadsereg által bekerített Budai Várból. Az emlékező akciókat a becsület napjaként emlegetik.

Az idei rendezvényt az a Domokos Endre János jelentette be a rendőrségen, aki a fővárosi ítélőtábla által 2005-ben jogerősen betiltott Vér és becsület kulturális egyesület egykori vezetője volt.