Fidesz: Milliárdokat költenek luxustanulmányokra

InfoRádió / MTI
2008. február 9. 12:26
Az összesítések alapján több mint 3 milliárd forintot költött tanulmányokra a kormány az elmúlt 5 évben - közölte Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A politikus úgy fogalmazott: a kabinet a megszorítások szükségességéről beszél, miközben jelentős összegeket költ értelmetlen luxustanulmányokra.

A fideszes képviselő két héttel ezelőtt fordult a minisztériumokhoz az ügyben. Ágh Péter elmondta: az adatok alapján a legtöbbet, 890 millió forintot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fordított tanulmányokra.

Az ellenzéki politikus hozzátette: az oktatási tárca és a Miniszterelnöki Hivatal még nem küldte el az összesítést.

A képviselő nem válaszolt arra a kérdésre, hogy az Orbán-kormány mennyit adott ki 4 év alatt tanulmányokra. Ágh Péter a számok ismertetése helyett azt mondta: a két időszakot nem lehet összehasonlítani.

A kormányszóvivő válaszában hangsúlyozta: olcsóbb egy eseti feladatot külső szakértőre bízni, mint ugyanarra teljes munkaidőben egy egész stábot alkalmazni.

Budai Bernadett azt mondta: ezt tette az Orbán-kormány is, amely csak az olimpia megvalósíthatóságáról szóló tanulmányra 500 millió forintot fordított.