Megrongálták a sírokat a kaposvári zsidó temetőben

InfoRádió / MTI
2008. február 3. 16:37
Tiltott jelképeket festettek huszonnégy sírra ismeretlen tettesek a kaposvári zsidó temetőben - közölte vasárnap a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A helyi zsidó hitközség elnöke vasárnap tett feljelentést a rendőrségen - mondta Bíró Gábor. A szóvivő kiemelte, hogy a helyszínelés megtörtént, és ismeretlen tettes ellen eljárást indítanak.

Róna László, a hitközség elnöke elmondta: a sírokra egyebek mellett horogkeresztet, nyilaskeresztet festettek, továbbá áthúzott Dávid-csillagot, valamint "A hazánk nem eladó!" feliratot. Ez utóbbit két hete már a temető udvarán álló emlékműre is ráírták, ugyanazzal az ezüstszürke színű festékkel, mint amit most is használtak - tette hozzá.

Múlt év májusában már festettek tiltott önkényuralmi jelképeket és antiszemita jelszavakat a kaposvári zsidó temető falára.