Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármesteren is kifogott a péntek reggeli magyarországi vasutassztrájk. A Magyar Polgári Párt elnöke ugyanis a tervezetnél később tudta csak elkezdeni tárgyalásait a Fidesz vezetőivel, majd az ezt követő sajtótájékoztató kezdése is kereken egy órát csúszott.
"A magyar határ után 20 kilométerrel megállt a vonat, akkor szembesültünk azzal, hogy Magyarországon sztrájk van. Ilyen, amikor bizonytalan gazdasági alapokkal rendelkezik egy ország, az embernek ilyen bosszúságokat is túl kell élnie" - mondta Szász Jenő.
Megbénult a vasúti forgalom Romániában is, miután péntek reggel hét órától a vasúti dolgozók nagy része spontán sztrájkot szervezett.
Ettől függetlenül Budapesten Orbán Viktor pártelnök vezetésével a Fidesz delegációja találkozott a Tőkés László nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Szász Jenő-féle Magyar Polgári Párt képviselőivel.
A magyar nemzetpolitika és az Erdélyben is zajló három választás, az önkormányzati, a parlamenti és az európai parlamenti volt a tárgyalás központi témája.
Világos elvek
A legnagyobb magyarországi ellenzéki párt külügyi kabinetvezetője úgy fogalmazott: a Fidesz nem egy pártot vagy személyt támogat, hanem nagyon világos nemzetpolitikai elvek irányítják tevékenységét már megalakulásuk óta.
Németh Zsolt elmondta: a jövőben is a határokon átnyúló nemzetegyesítést szeretnék szolgálni, ehhez keresnek partnereket. Rombolásnak tartotta viszont a nálunk különösen 2006 óta tartó folyamatokat. Közte leginkább a Magyar Állandó Értekezlet felszámolását.
Újra szeretnénk indítani a kárpát-medencei legitim politikai erők közötti párbeszéd, a Magyar Állandó Értekezlet működését - közölte Németh Zsolt.
Németh Zsolt hozzátette: Székelyföld területi autonómiája központi szerepet tölt be a Fidesz Erdély- és Románia-politikájában.
Sokszínűség
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke közölte: 17 évvel az 1989. decemberi forradalom után, szervezetének bejegyzésével Erdélyben most valósulhat meg a politikai sokszínűség.
A politikus szerint az EP-választás is bebizonyította, hogy az RMDSZ melletti más szervezetek működése nem gyengíti az ottani magyarság képviseletét.
Szász Jenő jövőbeni célként határozta meg, hogy Szerbiához hasonlóan Romániában is töröljék el a választási küszöböt a kisebbségek számára.