eur:
394.47
usd:
370.44
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Gyurcsány történelemhamisítással vádolja a Fideszt

A miniszterelnök szerint a jobboldal hamisan értelmezi az 1956-os forradalmat. Gyurcsány Ferenc erről internetes naplójába írt, azzal kapcsolatban, hogy kedden elhunyt Nagy Imre mártír kormányfő lánya.

"Elhunyt Nagy Erzsébet, Nagy Imre lánya, apja eszméinek hűséges ápolója. Én csak az elmúlt években ismertem meg, amikor már visszavonult a '90-es évek fordulója környékén és az azt követően vállalt közéleti szerepéből" - kezdte beírását a kormányfő.

"Szomorú, hogy miközben a harmadik Magyar Köztársaság 1956 szellemi, politikai örökösének is tekinti önmagát, addig a magyar jobboldal, beleértve annak fő áramát is, lényegében zárójelbe teszi Nagy Imre történelmi, politikai szerepét, szinte még a nevét sem hajlandó kiejteni" - írta Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök hozzátette: sajátos retusálása ez a történelemnek, "annak eltagadása, hogy 1956 indulása nemzeti, demokratikus, szocialista alapokon állt".

"Erről szól a Nagy Imre-i fordulat! Ez az irányultság dúsul fel aztán a forradalom előrehaladtával rendkívül sok színnel, ezt követően jelennek meg a különböző jobboldali politikai szándékok is. A szocializmus és a patriotizmus, illetve a demokrácia és a szabadság igénye, azaz, hogy legyen egy szabad, demokratikus, nemzeti politika, ezek együttesen kizárták egymást" - olvasható a blogban.

Gyurcsány Ferenc szerint ebben az értelemben Nagy Imre kudarca törvényszerű volt, "hiszen vagy ez, vagy az valósul meg".

"A kettő kibékítése lehetetlen vállalkozás, ezt ma könnyebb tudni, mint akkortájt. Ott és akkor erősebb kártya volt azok kezében, akik a szabad, demokratikus és patrióta politikával szemben a szocializmust kívánták az országra erőltetni" - írta a miniszterelnök.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Kezd magára találni a forint

Kezd magára találni a forint

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott, majd legalább olyan gyorsan szúrt vissza a nyitószintig. Délelőtt viszont lassan tovább veszített értékéből a magyar deviza, de délután az euró dollárhoz képesti erősödését a forint is lekövette. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×