Két és fél órát késett egy InterCity

InfoRádió / MTI
2008. január 27. 23:28
Két és fél órát késett vasárnap este a Budapestről Szombathelyre, illetve Sopronba közlekedő Halászbástya-Lővér InterCity. Az IC-pótjegyek árát, 520 forintot, a MÁV visszatéríti az utasoknak - közölte Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke.

A sajtóügyeletes elmondta, hogy az esti órákban is sok helyen gondot okozott még a viharos erejű szél, amely fákat döntött a vasúti pályákra, megrongálta a felsővezetékeket, zárlatokat okozott.

Vasárnap este fél hat, hat óra óta a legtöbbet - átlagosan 30-50 percet - a Budapest-Komárom-Győr vasútvonalon közlekedő vonatok késnek, mivel ezen a szakaszon két helyen is akadályozza a közlekedést az időjárás. Komárom és Ács között több fa dőlt a pályára, Herceghalom és Biatorbágy között pedig több száz méteren leszakadt a felsővezeték. A karbantartók az éjjeli órákban is dolgoznak a helyreállításon, s reményeik szerint a hajnali üzemkezdésre elkészülnek a munkálatokkal.

A Halászbástya-Lővér InterCityn kívül egy személyvonat késett rendkívül sokat: a Budapestről Komáromba tartó szerelvény mintegy ötven utasa három órával később érkezett a célállomásra. Õket a nyílt pályán kellett átszállítani egy másik vonatra.

Továbbra is húsz-harminc, de akár negyven perces késések vannak a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Cegléd vonalakon közlekedő vonatok esetében.