eur:
393.75
usd:
365.31
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Tarlós kiszámolta: "április 6 környékén" lesz a népszavazás?

A Fidesz népszavazási kampányának vezetője szerint "április 6-a környékén" tarthatják a Fidesz kezdeményezte voksolást. Tarlós István szerint az ellenzéki párt bízik a köztársasági elnök "többször bizonyított demokrácia érzékében".

A Fidesz népszavazási kampányának vezetője úgy számol, hogy április elején, 6-a környékén rendezhetik meg az ellenzéki párt által kezdeményezett voksolást a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról.

Tarlós István kijelentette: bíznak a köztársasági elnök "többször bizonyított demokrácia érzékében", és meg lehet kockáztatni, hogy emberi számítás szerint április 6-a környéke lehet a referendum időpontja.

Az ellenzéki politikus egyben aláírta az Albert házaspár népszavazási kezdeményezését a több-biztosítós rendszer bevezetése ellen, amit több civil szervezet, többek között a Liga Szakszervezetek is felkarolt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×