eur:
395.31
usd:
372.04
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Ombudsman: Megtéveszthette az embereket a Nemzetbiztonsági Hivatal

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal megtéveszthette a lakosságot azzal, hogy 2006 őszén előre felhívta a figyelmet: a tömegzavargásokban való passzív részvétel is minősülhet bűncselekménynek. Szabó Máté az InfoRádiónak azt mondta: sehol nem gyakorlat, hogy a titkosszolgálat nagy nyilvánosság előtt jogértelmező nyilatkozatot tesz.

Problematikus lehetett a gyülekezési jog szabad gyakorlásának szempontjából, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) a 2006. szeptember-októberi közterületi rendezvényekkel kapcsolatban egy közleményben arra hívta fel az állampolgárok figyelmét: a tömegzavargásokban való passzív részvétel is minősülhet bűncselekmény-elkövetési magatartásnak - állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

Szabó Máté az InfoRádiónak elmondta: az NBH ezzel bűnmegelőzési funkciót látott el, amikor arra figyelmeztetett, hogy az emberek "belekeveredhetnek valamibe", ez pedig nem feladata a szervezetnek.

Az állampolgárok egy részére esetleg visszatartóan hathatott, hogy a felhívást egy olyan hatóság tette közzé, amely titkos információkat gyűjt, tehát olyan értesülései lehetnek, amelyek egy esetleges terrorfenyegetésről szólnak - magyarázta az ombudsman.

A vita arról folyt, hogy volt-e joga abban a szituációban a hivatalnak az adott tartalmú közleményt kibocsátania - közölte Szabó Máté, aki hivatalból vizsgálta az esetet.

A biztos megállapította, hogy nem az NBH, hanem bűncselekmény elkövetése esetén a bíróságok, szabálysértés megvalósulása esetén pedig a szabálysértési hatóságok feladata a demonstrációkon résztvevők által tanúsított magatartás megítélése.

NBH: a cél a prevenció volt

A 2006. őszén tartott demonstrációk idején az NBH honlapján megjelent figyelemfelhívó közleménnyel kapcsolatban készült országgyűlési biztosi jelentésre és az abban foglalt ajánlásokra az NBH és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter a törvényes határidőn, 30 napon belül választ ad, erről a közvéleményt tájékoztatja - közölte a szolgálat.

"Meglepőnek és sajnálatosnak tartjuk, hogy az országgyűlési biztos vizsgálatát az NBH jelenlegi főigazgatója, illetve az irányító miniszter által felajánlott további egyeztetés mellőzésével, a tények teljes körű feltárása és a felmerült alkotmányjogi ellenérvek mérlegelése nélkül zárta le - áll a közleményben.

Az ombudsmani vizsgálat tárgyává tett NBH-közleménnyel kapcsolatban nem lehet attól eltekinteni, hogy a 2006 őszi demonstrációk időszakában olyan összeütközésekre került sor, amelyek azzal fenyegettek, hogy a helyzet kontrollálhatatlanná válik - olvasható a szövegben.

Az NBH akkori vezetése közleményével a lakosság figyelmét kívánta felhívni a jogellenes cselekményekben való részvétel esetleges konzekvenciáira. Célja ezzel a bűncselekmények elkövetésének megelőzése, a prevenció volt - írta a szolgálat.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 05:00
×
×
×
×