eur:
393.81
usd:
365.57
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Menekülés közben a lichthófba zuhant egy férfi Budapesten - kép

Több emeletet zuhant egy, a pénzügyőrök által körözött férfi, amikor egy harmadik emeleti lakásból a lichthófon keresztül próbált menekülni a rendőrök elől.

Egy, a vám- és pénzügyőrség által körözött férfi a világítóudvarba esett Budapesten, a Bakáts téren - mondta el az InfoRádióban Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletének vezetője.

A IX. kerületi rendőrök egy bejelentés alapján kutattak a férfi után. De miután megérkeztek a annak tartózkodási helyéhez, és igazoltatták az ajtót nyitó hölgyet, látták, hogy valaki bezárkózik a lakás fürdőszobájába.

Később a konyhaablakból azt is észrevették, hogy a 36 éves körözött ember a légudvaron keresztül próbál lemászni a lakásból. A második emeletnél azonban elfogyott az ereje, és lezuhant.

A férfit az orvosi ellátás után a tűzoltók fogják kimenteni - közölte Molnár Péter, a fővárosi tűzoltók szóvivője, aki a sérült állapotáról egyelőre nem tudott bővebb felvilágosítást adni, mindössze annyit mondott, hogy súlyos sérüléseket szerzett.

Azt azonban elmondta: a 36 éves férfi egy kétszer egyméteres légudvarba esett, ahonnan rendkívül problémás lesz a kimentése, hiszen csak szűk ablakokon keresztül tudják majd kihozni a tűzoltók.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×