Korlátozná az ombudsman a Parlament előtti tüntetéseket

Infostart
2008. január 16. 08:00
Az MSZP és az MDF támogatja, a Fidesz viszont visszavonatná az állampolgári jogok országgyűlési biztosának azt a javaslatát, amely korlátozná a Parlament előtti tüntetéseket. Szabó Máté szerint Európában sok helyen korlátozzák az állami szervek előtti gyülekezést. Az ombudsman vizsgálatot indít a gyülekezési jogról.

Szájer József és Gál Kinga fideszes europarlamenti képviselők megdöbbentőnek és antidemokratikusnak tartják az ombudsman javaslatát. Szabó Máté az InfoRádió Aréna című műsorában január 8-án beszélt először arról, hogy indokolt lenne korlátozni a Kossuth téri tüntetéseket, mert egyre nehezebb kezelni az általuk okozott gondokat az 1989-ben született gyülekezési törvény alapján.

Ennek okát nemcsak a törvény hiányosságaiban látja, hanem abban is, hogy mára megszűnt az erőszakmentességre vonatkozó konszenzus.

Európa sok országában tilos a törvényhozás épülete előtt tüntetni, és a helyzet nálunk is megérett erre - mondta.

A rendszerváltás alapvető vívmánya

A javaslat ellen tiltakozó fideszes politikusok szerint a szabad gyülekezés joga a rendszerváltás egyik alapvető vívmánya, amit csorbítana a korlátozás. Szabó Máté viszont az InfoRádiónak azt hangsúlyozta: a véleménynyilvánítás és a gyülekezési jog szabadsága nem azonos.

Azt is közölte: szeretnének általános vizsgálatot tartani a gyülekezési jog kapcsán, bár úgy vélte: új szempontokat nehéz lesz megfogalmazni, mert már évek óta keresik a megoldást.

A szocialista Tóth Károly, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának alelnöke egyetért Szabó Máté felvetésével és kezdeményezi, hogy kezdjenek egyeztetéseket a gyülekezési törvény módosításairól. Az MDF ugyancsak támogatja az ombusman javaslatát, mert sérthetetlennek tartja az emberek alkotmányos alapjogait, akárcsak az Országgyűlés jogát a zavartalan működésre.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást