eur:
392.86
usd:
368.21
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Visszafogottan jutalmazták magukat a polgármesterek

A korábbi évekhez képest tavaly vélhetően kevesebb helyen és kisebb összegű jutalmat kaptak a polgármesterek és helyetteseik, mint korábban. A Világgazdaság szerint sem a szaktárcánál, sem az érdekszövetségeknél nem gyűjtenek ilyen adatokat, ám a nyilvánosságra került információkból ez derül ki.

A visszafogottságnak több oka van, elsősorban az ország gazdasági és a települések anyagi helyzete, illetve az életszínvonal romlása, hiszen nehezen hagynák szó nélkül az emberek, ha a városuk, falujuk vezetője a közösből tömné meg a pénztárcáját.

A hónapok óta tartó élelmiszer-drágulás folytatódik: a liszt, a kenyér, a tej és a gyümölcs mellé rövidesen a húsfélék is felzárkóznak - írja a Népszabadság. A világméretű élelmiszer-drágulás hatását Magyarországon csak növeli, hogy a tavaszi fagyok és az aszály miatt gyenge volt a tavalyi termés. A legfrissebb KSH-adatok szerint novemberben a termelői árak átlagosan 35,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Szakértők szerint fel kell készülni arra, hogy az elkövetkező években marad a magas élelmiszerár.

Jogellenesen rúgták ki, illetve jogellenesen tiltották meg, hogy a helyi szakszervezeti tisztségviselő a gyár területére lépjen a "miniszterelnök érdekeltségébe tartozó Motim Kádkő Kft.-nél" - olvasható a Magyar Nemzetben. A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke a lapnak idézte a munka törvénykönyvét, mely szerint a szakszervezet érdekében eljáró személynek a munkáltató területére történő belépését a munkáltató nem tagadhatja meg. Az érdekképviselet még tavaly ősszel perelte be a céget, amely álláspontja szerint a munka törvénykönyvét sértő, szakszervezet-ellenes magatartást tanúsított. A cég ugyanis úgy szüntette meg a helyi szakszervezeti bizalmi munkaviszonyát, hogy ahhoz a VDSZ nem járult hozzá. Ezt a pert a szakszervezet meg is nyerte.

Laosz az első, Lisszabon a második a New York Times 2008-as turisztikai célpontokat felsoroló ajánlatában. Az 53 helyszínt rangsoroló összesítésben három kelet-európai célpont szerepel, köztük Tokaj, a borvidék a lista utolsó előtti helyén áll - írja az index.hu. Az amerikai napilap decemberi utazási mellékletében publikált, azóta az újság világhálós oldalán is olvasható ajánlóban a "messze földön híres minőségi fehérborok és a búza-színű desszertborok hazájának" nevezik Tokajt. Kelet-Európából Tokaj mellett mindössze két másik helyszínt tartalmaz a lista. A horvát Hvar-szigetét az előkelő 11. helyre sorolták, adottságait méltatva szerényen csak a francia üdülő paradicsomhoz, St. Tropez-hez hasonlítva. Prága (14.) pedig "továbbra is finoman gondozott" belvárosa miatt és az egyre magasabb nívójú luxusszállodái miatt került az élmezőnybe. Budapestről szó sem esik.

A Napi Gazdaság cikke szerint az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség munkatársai tavaly csaknem kilencmilliárd forintos büntetést szabtak ki, a befolyt bírság pedig elérte a négymilliárd forintot, míg 2006-ban a két adat hét-, illetve hárommilliárd forint volt. Összesen 72 ezer feketemunkást füleltek le a felügyelők, a legtöbbel az építőiparban találkoztak. A feketemunka után a legtöbb szabálytalanságot a munkabér kifizetésével, a nyilvántartással, és a munkaidő-pihenőidő szabályaival kapcsolatban találták.

Az egyes országok nyugdíjszámítási gyakorlatáról közöl összeállítást a penzcentrum.hu, azaz azokról a nyugdíjasokról, akik külföldről kapják járandóságukat, vagy ott szeretnék eltölteni a nyugdíjas éveiket, és az ottani szabályok szerint akarják kapni az arra az időre járó pénzt is. Magyarországon és közép-kelet-európai országokban csak egy számítási módszert lehet alkalmazni: a járulék mértéke van meghatározva, és ehhez képest állapítják meg a nyugdíjakat. Skandináv országokban viszont azt is lehet választani, hogy előre határozzák meg a majdani nyugdíj összegét, és eszerint szedje az állam a járulékot.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×