eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

A kormányzati negyed szerződéseinek nyilvánosságra hozását követeli a Fidesz

A kormányzati negyed szerződéseinek nyilvánosságra hozását követeli a Fidesz. Balsai István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta: pontosan tudni szeretnék, mennyit költött a kormány a beruházásra.

A kormányzati negyed szerződéseinek nyilvánosságra hozását követeli a Fidesz - mondta az InfoRádiónak Balsai István. Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kiemelte: pontosan tudni szeretnék, mennyit költött a kormány a beruházásra, ezért hétfőn Gyurcsány Ferenc kormányfőnek, Kiss Péter kancellárminiszternek, és Veres János pénzügyminiszternek is levelet küldenek az ügyben.

Balsai István közölte: a kormány minden bizonnyal több mint nyolc milliárd forintot költött el arra, hogy a Nyugati pályaudvar mögött megvásárolja a MÁV Zrt. feleslegessé vált telkeit. Az "elpocsékolt összeg" nagyságáról különféle számok jelentek meg, ezért kell megtudni, hogy mit tartalmaz a szerződés - tette hozzá.

A Fidesz politikusa hangsúlyozta: egyebek mellett azt szeretnék tudni, hogyan pótolja a kormány azt a 30 milliárdos költségvetési bevételkiesést, amit a minisztériumi épületek eladásából terveztek.

A Fidesz tudni szeretné, igaz-e az a "horrorisztikus, képtelen elképzelés", miszerint a kabinet a beruházás leállítása után is eladná a kormányzati épületeket, majd azokat visszabérelné, ahogyan azt"Gyurcsány Ferenc know-how-ja alapján már megszokhattuk Balatonőszöd és a Szalay utca esetében" - emelte ki az ellenzéki képviselő.

Balsai István kiemelte: tudni szeretnék azt is, miért működik tovább 2,7 milliárdos költségvetéssel a projekt monitoring iroda az év végéig, ha leállt a fejlesztés.

"Nem a kormány dolga, hogy ingatlanbizniszekkel fecsérelje az adófizetők pénzét, majd a nyakán maradt telek hasznosításáról gondoskodjon" - közölte Balsai István.

A Fidesz felkéri a pénzügyminisztert: álljon a nyilvánosság elé, és "indokolja az adófizetők pénzének további pocsékolását a projekt iroda működtetésével" - mondta a politikus.

A kormányszóvivői iroda továbbra is úgy véli: semmilyen kár nem érte az adófizetőket, mert a telkeket egy állami cégtől, a MÁV-tól vásárolták meg, a pályáztatás és az előkészítő munkálatok révén pedig megépülhet Budapest új negyede.

Szombaton az MDF is feleslegesnek nevezte a beruházással összefüggő iroda működtetését, ezért a kormányzati negyed megépítéséről szóló rendelet hatályon kívül helyezését kezdeményezte.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×