Rengeteg gyerek betegedett meg a fővárosban

InfoRádió / MTI
2008. január 12. 12:30
Több mint négyszáz gyerek betegedett meg Budapest VI., VII. és XV. kerületében, a szakemberek étel okozta fertőzésre gyanakodnak - közölte az illetékes mezőgazdasági szakigazgatási hivatal igazgatóhelyettese.

Szabó Enikő elmondta: egyelőre nem tudják, hogy a megbetegedések mekkora részét okozza a közös konyháról kapott étel, illetve az influenza. Vannak olyan iskolák, ahol egyik napról a másikra száznál többen betegedtek meg, ami az ételre tereli a gyanút.

A gyerekek közös - a távirati iroda szerint egy Damjanich utcai - főzőkonyháról kapták az ételt.

A laboreredmények hétfőre, illetve keddre készülhetnek el, ebből derülhet ki a megbetegedések pontos oka.

A megbetegedett gyerekeknek nincs lázuk, ám sokuknak hasmenésük van, vagy hánynak. Egyikük sincs súlyos állapotban, nem kellett őket kórházba vinni.