eur:
394.47
usd:
369.68
bux:
65166.39
2024. április 19. péntek Emma

Harmincmilliós hiányt tüntetett el egy MSZP-s képviselő?

A Fidesz szerint távoznia kell a közéletből Tóth József szocialista országgyűlési képviselőnek, ha bebizonyosodik, hogy 3 évvel ezelőtt szabálytalan módon akarta eltüntetni egy önkormányzati kht. 30 millió forintos hiányát.

Az esetről a Hír TV számolt be egy birtokába került három évvel ezelőtti hangfelvétel alapján. A felvétel szerint egy szocialista politikus egy közpénzzel támogatott önkormányzati kht. hiányát akarta utólag legyártott, visszadátumozott dokumentumokkal megszüntetni.

A televízió arról számolt be, hogy a hangfelvételen Tóth József, a megyei közgyűlés volt szocialista alelnöke, jelenleg MSZP-s országgyűlési képviselő hallható.

A Hír TV honlapja azt közölte: a hanganyagot a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség is megkapta, és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indított nyomozást december 22-én.

A Hír TV szerint Tóth József nem ismerte el, hogy köze lenne az esethez.

Az MSZP nem érzi illetékességét

Az MSZP szóvivője szerint közgyűlési alelnökként hűtlen kezelést és okirat-hamisítást nem szocialista, hanem fideszes megyei közgyűlési alelnök követett el.

Virágh László ügyéről a Fidesznek papírja is van, mert másodfokon már döntött a debreceni ítélőtábla - tette hozzá Nyakó István.

"Ha a Fidesznek és házi televíziójának a mai bombasztikus bejelentéssel az volt a célja, hogy saját ügyeiről elterelje a figyelmet, akkor ezúttal is kudarcot vallott" - fogalmazott a szóvivő.

A szocialista politikus hangsúlyozta: ha Tóth Józseffel kapcsolatosan bárkinek valamilyen gyanúja van, forduljon az eljáró nyomozó hivatalhoz, ahol már folyik a vizsgálat.

Várjuk meg ennek a végeredményét, erről az ügyről utána tudunk bármit mondani - közölte Nyakó István.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×