eur:
395.33
usd:
366.33
bux:
65412.76
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Gyurcsány: romák és szegénység, kéz a kézben

Az integráció iránti elkötelezettségét hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a romák oktatási és képzési helyzetéről szóló konferencián. A kormányfő azt ígérte, hogy az integráció segítésére több programot is elindít a jövőben.

Gyurcsány Ferenc kormányfő a romáknak és a romák oktatási helyzetéről tartott konferencián kiállt az integráció mellett, ugyanakkor elmondta: osztja azoknak a véleményét, akik szerint az integráció több mint roma és nem roma gyerekek tanítása egy osztályban.

Hozzátette: az integrált oktatáshoz támogató pedagógiai módszerek és szakmai segítség is szükséges.

Az integráció nem egymás mellett élés, hanem az együttélés megtanulása - mondta a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc szerint ma Magyarországon romának lenni többszörös életnehézséget jelent. Úgy vélte: a romaság és szegénység ma szorosabban karol egymásba, mint az országban általában.

A kormányfő azt ígérte, hogy az integráció segítésére több programot is elindít a jövőben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×