eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Az OTP nyerte a legtöbb közbeszerzési pályázatot

2007-ben körülbelül 1500 milliárd forint volt a közbeszerzések értéke - írja az index.hu. A legnagyobb összegű megrendelést a közbeszerzési pályázatokon a Strabag nyerte, 47 tenderen, 61 milliárd forintot. Õket követi a Hídépítő Zrt, amely 7 eljárásban 54 milliárdos megrendelést kapott.

Darabszám szerint az OTP vezeti a nyertesek ajánlattevők listáját 77 sikeres pályázattal. Ezen a listán a 47 ajánlattal a második a Strabag. A legnagyobb összegű eljárást Budapesti Elektromos művek írta ki: csaknem 196 milliárd forinttal, és csak a második a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt 106 milliárdos kiírásával.

A Népszabadság arról ír, hogy az egyetemek tanulmányi osztályain szinte könyörögniük kell a hallgatóknak a vizsgaidőszakokért, kevés panasz érkezik emiatt a hallgatói önkormányzatokhoz és az oktatási ombudsmanhoz is. A vizsgákra számítógépes rendszeren keresztül lehet feliratkozni, és gond akkor van, ha a betelik a létszám, vagy ha valakinek nincs közvetlen internet hozzáférése - mondta Aáry-Tamás Lajos a lapnak. Az obmudsman szerint nem emiatt kapják a legtöbb panaszt, hanem az államvizsga-bizottságok összetétele, illetve az osztályzás miatt. A felsőoktatásban tanulók azonban jóval kevésbé kiszolgáltatottjai a tanároknak, mint az általános, vagy középiskolások.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint míg az oktatási tárca töretlen kollégium-építési lendületről ír év végi beszámolójában, az apró betűs részből az derül ki, hogy az ígért több ezer férőhelyből másfél év alatt 230 készült el. A Medgyessy-kormány 2002-ben hirdette meg az átfogó felsőoktatási modernizációs programot, benne 10 ezer új kollégiumi férőhely építésének, 20 ezer felújításának ígéretével. Az akkor vállalt határidő 2009 vége volt. 2007 végéig 7700 férőhelyet újítottak fel, és alig 230 újat létesítettek - írja a lap a tárca beszámolója alapján. A késlekedésre és a munkálatok bizonytalan kimenetelére az Állami Számvevőszék is felhívta a figyelmet legutóbbi jelentésében.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×