"Senki nem gondolt arra, mi lesz ezekkel a gyerekekkel, ha felnőnek"

Infostart
2008. január 7. 07:14
Kevés az állami támogatás és a szakember ahhoz, hogy az autisták felnőttkori életét segítsék - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a hátrányos helyzetűekkel foglalkozó Napsugár '67 Alapítvány kuratóriumi elnöke, Ébner Gyuláné.

Csak két éve szembesültünk azzal, mi lesz akkor, ha az intézményben ápolt autista gyerekek "kinövik" az Autista Segítő Központot, nem volt olyan nap, hogy egy-egy szülő ne hívott volna kétségbeesetten - mondta az Arénának Ébner Gyuláné.

A Napsugár '67 Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a gyerekek sorsának megoldása szociális feladat, amelynek a megoldása az állam felelőssége. Szerencsére az illetékes szervezetek próbálnak segíteni, ha kicsi lépésekben is, de haladunk előre - tette hozzá.

A baj csak az, hogy időben nem gondolt senki arra, mi lesz az autista gyerekekkel, ha felnőnek.

Hanganyag: Ignáth Márk


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást