eur:
393.74
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Fejek hullanak a MÁV-nál a járatkimaradások miatt

A gazdasági és közlekedési miniszter 2008. január 3-án Kamarás Miklósnál, a MÁV Zrt. elnökénél és Heinczinger Istvánnál, a MÁV Zrt. vezérigazgatójánál kezdeményezte a MÁV-START Zrt. igazgatósági tagjainak felmentését, a felügyelőbizottság megújítását és az utastájékoztatásért felelős vezetők személyes felelősségre vonását.

Kákosy Csaba döntését azután hozta meg, hogy meghallgatta a MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. vezetőinek beszámolóját a 2008. január 2. napját érintő utasforgalmi intézkedésekről - tudatta a tárca sajtóosztálya.

Szerda hajnalban csak a Bakonyban és Esztergom környékén havazott, az ország más részein legfeljebb szállingózott a hó, a vasúti közlekedés ennek ellenére nem volt zavartalan.

A MÁV-járatok a kora reggeli vonatok menetrend szerint elindultak, a nagy mennyiségű hó miatt azonban váltóállítási problémák merültek fel, emiatt néhány vonalon nem indították el az elővárosi vonatokat - közölte a vasúttársaság szerdán.

Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint az elővárosi vonatok kimaradása közel százezer ember közlekedési lehetőségeit nehezítette meg.

A szervezet kifogásolta, hogy a reggel útra kelők semmiféle tájékoztatást nem kaptak, a MÁV honlapján csak szerdán dél körül jelent meg az első információ, az internetes menetrendet pedig nem frissítették.

"A reggeli órákban még a MÁV honlapja is azt állította: a rendes munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok" - írta az egyesület.

A VEKE szerint elfogadhatatlan, hogy a MÁV a menetrendben meghirdetett és az adófizetők pénzéből finanszírozott közszolgáltatást kénye-kedve szerint, egy nappal korábban abbamaradt havazásra hivatkozva nem teljesíti, és erről az utasokat sem tájékoztatja.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×