Sólyom László nemet mondott a koalíciónak - a nap legfontosabb hírei

Infostart
2007. december 27. 21:07
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az egészségbiztosítási törvényt a köztársasági elnök. Sólyom László elmondta: azért nem írta alá a jogszabályt, mert szerinte egy ilyen nagy reform kellő támogatás és bizalom nélkül nem lehet sikeres. Az államfő azt is kifogásolta, hogy a végrehajtási rendeletek koncepciója sem készült el.

A parlamenti pártok elfogadják, illetve tudomásul veszik a köztársasági elnök döntését, az Országgyűlés elnöke pedig közölte: az egészségbiztosítási törvényt a tavaszi ülésszak első munkanapján, február 11-én tűzik újra napirendre, ha addig nem kezdeményezi a képviselők egyötöde vagy a kormány rendkívüli ülés összehívását. Szili Katalin elmondta: a törvényt a záróvita szabályai szerint tárgyalják újra, így várhatóan február 11-én szavaznak is jogszabályról. Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt december 17-én fogadta el a parlament. A jogszabály szerint az állam 22 egészségbiztosítási pénztárat alapítana zártkörű részvénytársasági formában, és részvényeik 49 százalékára pályázhatnának magánbefektetők.

Tízmilliárd forint panelfelújításra

Jövőre 10 milliárd forintot biztosít a költségvetés a Panel Program folytatására; a pénz mintegy 50 ezer lakás felújítását teszi lehetővé. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta: az eddiginél szigorúbb lesz a minőségellenőrzés, a beépített anyagok és a kivitelezői munka kontrollja. Ujhelyi István emlékeztetett arra: változik a finanszírozás is; a lakásonkénti 400 ezer forintos állami támogatás 500 ezerre emelkedik úgy, hogy az eddigi egyharmad rész helyett kétharmadot is fizethet a tulajdonos, ha az önkormányzat forráshiányra hivatkozva nem tud részt venni a projektben. A Fidesz kevesli az összeget; László Tamás, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerint továbbra is gondot okoz, hogy a panellakások többségében nem szabályozható a távfűtés.

Továbbra is határérték felett a légszennyezettség

Még mindig meghaladja az egészségügyi határértéket a légszennyezettség mértéke a főváros és a nyugati országrész egyes területein. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vezető főtanácsosa az InfoRádióban azt mondta: Budapesten főleg a belvárosban, valamint Nagytétényben, Csepelen és a XIII. kerületben magas a porkoncentráció a levegőben. Vágvölgyi Györgyi hozzátette: az ország keleti részén - Nyíregyháza és Debrecen térségében - már jelentősen javult a helyzet.

Jövőre nem lesz matrica

Januárban nem emelkedik az autóbusz- és vonatjegyek, illetve bérletek ára a helyközi közösségi közlekedésben - közölte a gazdasági és közlekedési tárca. A tájékoztatás szerint nem drágul az autópálya-használat sem, januártól viszont megszűnik a szélvédőre ragasztandó matrica, így a jövőben csak bizonylatot kapnak az úthasználati jogosultságot vásárlók.

Merénylet Benazir Bhutto ellen


Pakisztánban egy öngyilkos merényletben meghalt Benazir Bhutto ellenzéki vezető. A történtek miatt Pervez Musarraf elnök rendkívüli kormányülést hívott össze, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig úgy döntött: rendkívüli ülést tart, hogy megvitassa a pakisztáni helyzetet. Benazir Bhutto egy választási nagygyűlésen halt meg Ravalpindiben, amikor egy öngyilkos támadó bombát robbantott; a volt miniszterelnökön kívül hivatalos adatok szerint 16, más beszámolók alapján 30 ember vesztette életét. A politikus, aki kétszer, 1988 és '90, valamint '93 és '96 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, 8 év után, októberben tért haza önkéntes száműzetéséből.

Koalíciós kormány alakul Koszovóban

Koszovóban koalíciós kormány megalakításában és a dél-szerbiai tartomány függetlenségének kikiáltásában állapodott meg a két legnagyobb párt. A novemberi választásokon 34 százalékkal győzelmet arató Koszovói Demokrata Párt a 23 százalékos eredménnyel második Koszovói Demokratikus Ligával alakít koalíciót. A két pártnak összesen 62 képviselője van a 120 fős pristinai törvényhozásban. A szerbiai parlament korábban elsöprő többséggel fogadta el azt a határozatot, amely szerint Belgrád nem csatlakozik az Európai Unióhoz és a NATO-hoz, ha a nyugati országok elismerik Koszovó függetlenségét.

Nem tudott megállapodni Olmert és Abbász

Jeruzsálemben nem sikerült feloldani a Kelet-Jeruzsálem körüli zsidó telepek tervezett bővítése miatt kialakult ellentéteket a palesztin elnök és az izraeli kormányfő találkozóján. Mahmúd Abbász és Ehud Olmert először tartott megbeszélést az izraeli-palesztin béketárgyalások novemberi újraindítása óta. Palesztin tájékoztatás szerint Mahmúd Abbász Har Homa zsidó telep bővítésének befagyasztását követelte, Ehud Olmert viszont kitartott amellett, hogy a zsidó állam nem épít új telepeket, és a meglévőket sem bővíti, de fenntartja magának a jogot, hogy új lakásokat építsen a telepek jelenlegi határain belül.