Fidesz: se Gyurcsány, se Demszky nem tud józanul ítélni

Infostart
2007. december 21. 11:33
Elsüllyedt a kormányzat két zászlóshajója, a kormányzati negyed és a 4-es metró, de legalábbis olyan lékeket kaptak, amelyek a süllyedést elkerülhetetlenné teszik - mondta Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki politikus kijelentette: csütörtökre kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő és Demszky Gábor főpolgármester nem csak hazudik, de elveszítette józan ítélőképességét is.

A kormányzati negyeddel kapcsolatban emlékeztetett: már korábban is azt mondta a Fidesz, hogy nincs rá szükség, és "nem engedheti meg magának a kormány, hogy urizáljon egy szegény, tehertől roskadozó társadalom irányítása során".

Hozzátette: a kormányfő csütörtökön azt mondta, nincs egy hétnyi késedelem sem a kormányzati negyeddel kapcsolatban, miközben azon a napon Demján Sándor, "a legfontosabb beruházó, a megvalósítás pillére kiszállt".

"Azt kell mondanunk, a józan ítélőképesség cserben hagyta a miniszterelnököt" - mondta Balsai István.

Hozzátette: a miniszterelnökhöz hasonlóan Demszky Gábor főpolgármestert is cserben hagyta a józan ítélőképessége.

A Fidesz hiába mondta korábban, hogy az élet túlhaladta a metróprojektet, és nem lehet 300 méterenként állomásokkal megállítani a metrót - jelentette ki Balsai István.

A főpolgármester több mint egy évvel ezelőtt azt mondta, könnyet, vért szenvedést, felfordulást és piszkot tud ígérni. Ezt be is tartotta: azóta piszok, felfordulás, káosz, járhatatlan utak, lezárt rakpartok vannak Budapesten - mondta.

A politikus megjegyezte, hogy a presztízsberuházás csütörtökön zátonyra futott, mivel a legnagyobb kivitelező, a Hídépítő vállalat kiszállt a projektből.

A vállalat nem tudja teljesíteni a szerződésben vállalt kötelezettségeit, és Demszky Gábor józan ítélőképességét elveszítve azt mondta, majd "kiírnak egy új közbeszerzési pályázatot, 2-3 nap alatt keresnek másik kivitelezőt". Lehet ezt komolyan venni?" - tette fel a kérdést Balsai István.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást