eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Személyeskedő vita után leszavazták Demszkyt

A Fővárosi Közgyűlés több kormánypárti képviselő és az ellenzék szavazataival leszavazta a főpolgármestert, így további négy-négy évig Márta István az Új Színház, és Szirtes Tamás a Madách Színház, Sas József pedig három évig a Mikroszkóp Színpad igazgatója lesz. Érdekesség, hogy a tízfős SZDSZ-frakcióból is csak hárman szavaztak Demszky Gábor mellett.

Személyeskedésektől sem mentes vita után a Fővárosi Közgyűlés elutasította Demszky Gábor álláspontját és a kulturális bizottság döntését megerősítve további bizalmat szavazott Márta Istvánnak, az Új Színház, Szirtes Tamásnak, a Madách Színház, és Sas Józsefnek a Mikroszkóp Színpad igazgatójának. Előbbi két direktor négy, utóbbi három évig irányíthatja színházát.

A főpolgármester a novemberben elfogadott színházi koncepcióra hivatkozva függesztette fel a kulturális bizottság döntésének végrehajtását, mely szerint pályázat nélkül bízták meg az igazgatókat.

Az időnként személyeskedő kijelentésektől sem mentes vitában a szabad demokrata Bőhm András, a kulturális bizottság elnöke egyebek közt kétségbe vonta a főpolgármester felfüggesztő döntésének jogszerűségét. A fideszes Csomós Miklós cáfolta azt, hogy a koncepció határozati részében szerepelne a kötelező jellegű pályáztatási előírás.

Az MSZP-s Gy. Németh Erzsébet hiányolta a városvezetés egységes szemléletét, példaként említette, hogy korábban közműcégvezetőket és más színigazgatókat is pályázat nélkül neveztetett ki a jelenlegi városvezetés.

Hock Zoltán MDF-frakcióvezető veszélyesnek nevezte a főpolgármester azon lépését, hogy személyi ügyben - szerinte jogszerűtlenül - felfüggesztette a szakbizottság döntését. Úgy vélte, hogy ezzel veszélyes precedenst teremt a főpolgármester.

Demszky Gábor és Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes egyaránt a koncepcióban megfogalmazott elvvel indokolta, hogy pályázattal nevezzék ki az igazgatót.

John Emese visszautasította azt a fideszes gyanúsítást, hogy a nyáron politikai alku miatt neveztek ki vezetőket pályázat nélkül. Javasolta, hogy egyfajta precedensként ettől kezdve csak pályázattal történjenek kinevezések.

A főpolgármesteri javaslatot az MSZP frakcióból hárman nem szavazták meg. A tíz fős SZDSZ frakcióból hárman támogatták a főpolgármester álláspontját, négyen tartózkodtak, hárman pedig a javaslat ellen voksoltak.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Indiában pénteken kezdődött meg a világ legnagyobb általános választása, amelyen közel 1 milliárd választásra jogosult adhatja le a szavazatát. A rendkívüli méretek miatt ezt a szokásosnál sokkal hosszabb időkeretben bonyolítják le, összesen hat héten keresztül zajlik a voksolás, eredményekre csak júniusban lehet majd számítani. A döntés nem könnyű, ugyanis számos olyan tényező van, amely befolyásolhatja a választók döntését. Elemzésünkben összeszedjük, hogy mi motiválhatja most az indiai szavazókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×