eur:
393.16
usd:
368.4
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Kétszer annyi kommunikációra, mint pályázatra

Ebben az évben mintegy 140 millió forintot fizettek ki a pályázóknak az Új Magyarország Fejlesztési Terven belül és 350 millió forintba került a program bevezető imázskampánya. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs igazgatója szerint jövőre ez az arány radikálisan megfordul.

Egy év múlva ilyenkor egymilliárd forint lesz a kommunikációra, míg 350-400 milliárd forint a pályázóknak kifizetett rész - mondta az InfoRádióban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs igazgatója.

Lantos Gabriella, aki a kifizetések és a kampányra költött pénzek közötti aránytalanságot azzal magyarázta, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv csak az idén indult.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs igazgatója hozzátette: az Európai Unió előírja, hogy az ügynökség hirdesse ezeket a pályázatokat, még akkor is, ha a reklám nélkül is bőven lenne jelentkező rájuk.

Az emberekben ugyanis a nemzetközi közösség tudatosítani akarja, hogy az egyes beruházásokat uniós támogatással készültek.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×