eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Vasutassztrájk: menet közben változhat a vonat célállomása

A MÁV adatai szerint a vonatok több mint 50 százaléka közlekedik, és jelentős részük meg is érkezik a végállomásra - közölte a vasúttársaság kommunikációs igazgatósága. A vasút illetékese elmondta: érezhetően kevesebben utaznak, mint a szokásos hétfői napokon, mert az utasok elbizonytalanodtak.

A közlemény szerint a vasúttársaság forgalmi dolgozói "operatív irányítással" sikeresen szabályozzák a vasúti közlekedést. A forgalomirányításban résztvevők 90 százaléka dolgozik.

A budapesti pályaudvarok közül a Déli pályaudvarra továbbra is érkeznek és indulnak vonatok. A Keleti pályaudvar zsúfoltsága miatt a pécsi IC-k a Déli pályaudvarra érkeznek, és onnan is indulnak.

A szombathelyi, illetve a pécsi térségben, továbbá a dél-balatoni vonalon, ha késésekkel is, de járnak a vonatok. Az elővárosi vonatok egy részén is utazhatnak, így például Kőbánya-Kispest és Cegléd, Budapest és Pusztaszabolcs, Rákospalota-Újpest és Vác között, valamint a lajosmizsei vonalon. A távolsági forgalomban Hatvan-Miskolc-Sátoraljaújhely között is üzemel a vasút.

A Budapest-Miskolc vonalon Rákosig, a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon Kőbánya-felsőig, a Budapest-Cegléd vonalon Kőbánya-Kispestig, a Budapest-Szob vasútvonalon Rákospalota-Újpestig, az esztergomi vonalon Angyalföldig közlekednek a vonatok, és onnan is indulnak vissza. A Nyugatiban sztrájk van, ezért oda nem érkeznek, és onnan nem indulnak vonatok. A Déli pályaudvarról csak a martonvásári elővárosi vonatok nem közlekednek.

Miskolc térségében 11 óráig 42 vonat maradt ki a menetrendből, hét pedig rövidebb útvonalon közlekedett, a kocsivizsgálók, jegyvizsgálók és - kisebb arányban - a forgalmi szolgálattevők munkabeszüntetése miatt. Nyíregyháza-Szerencs között alkalomszerűen közlekedik egy-egy személyvonat, az IP motorkocsik Ózd, Tiszaújváros felé közlekednek. Debrecenben és Püspökladányban a forgalomirányítók biztosítják a vonatok közlekedését.

Püspökladány és Biharkeresztes között az állomásokon egy-két kivétellel mindenki sztrájkol, így nem közlekedhetnek a vonatok. A mellékvonalakon általánosságban kiszámíthatatlan a közlekedés, például Mátészalka felé eddig egy motorvonat tudott indulni. A nyíregyházi, illetve debreceni térség mellékvonalain is hasonló a helyzet.

Reggel sem Szegedről, sem Békéscsabáról nem indultak el hat óra után a vonatok. A vezénylés átszervezésével 35-40 százalékban sikerült biztosítani a közlekedést a délelőtti órákra. Elsősorban kocsivizsgálók és vonatkísérők körében nagy a sztrájkolók száma.

A Budapest-Kelebia vonal rendben üzemel, beleértve a határforgalmat is. Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza, valamint Kiskunhalas-Baja-Bátaszék között közlekednek a vonatok. A Szeged-Cegléd vonalon reggelhez képest javult a helyzet: Szatymazon 10 órakor indult meg a forgalom.

A szegedi pályaudvar nem indít és nem fogad vonatokat a sztrájk miatt, így Szeged-Rendezőről, illetve Kiskundorozsmáról indulnak, illetve fordulnak vissza a vonatok Budapest felé. Békéscsabán szintén akadozik a vasúti közlekedés.

A vésztői térségben részleges vonatkimaradások vannak. Mezőhegyes térségében részleges a forgalom. Szeged-Békéscsaba között, illetőleg Szeged-Rókus és Telekgerendás között járnak a vonatok. Telekgerendás és Békéscsaba között a vasút autóbusszal szállítja az utasokat.

A Lakitelek-Kunszentmárton közötti szakaszon jelenleg nem sok vonat jár, mivel Csépán sztrájkolnak a vasutasok. A Hódmezővásárhely és Szolnok vonalon csak Martfőig jutnak el a vonatok.

Pécs környékén a fővonalakon a közlekedés rendben zajlik. Pécsett hétfő reggel az IC vonatok elindultak, mert az éjszakai műszakban dolgozók előkészítették a szerelvényt. A kocsivizsgálók sztrájkba léptek, de 8 óra 45 perckor átszervezték a munkát, ennek köszönhetően a távolsági és IC vonatok elindultak, kivéve egyet, amelynek a jegyvizsgálója sztrájkolt.

Siófok és Tab között egy pár vonat maradt el, Kaposvár-Fonyód között két pár vonat részlegesen maradt ki a menetrendből. Bakatonkeresztúr-Somogyszob között egy vonatpár, Somogyszob-Nagyatád között négy vonatpár, Godisa-Komló között három vonatpár, Szentlőrinc-Sellye között két vonatpár, Pécs-Pécsvárad, illetve Áta és Pécs között egy vonatpár nem közlekedett.

A jelenlegi - legfrissebb - helyzet szerint a Godisa-Komló, a Szentlőrinc-Sellye és a Somogyszob-Nagyatád közötti vonalon nem közlekednek a vonatok, Marcaliban és Nagyatádon sztrájkolnak. A Budapestre tartó vonatok eljutnak a fővárosba, de menet közben változhat a célállomás, így például Budapest Keleti helyett a Déli pályaudvarra érkezett néhány vonat.

Szombathely térségében minden irányban közlekednek a vonatok, fennakadás nincs. Százalékos arányban délelőtt a munkába vezényelt létszám tíz százaléka csatlakozott a sztrájkhoz. Legtöbben a forgalommal összefüggő munkakörökben dolgoznak a sztrájkolók közül.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×