eur:
394.88
usd:
371.83
bux:
66389.2
2024. április 16. kedd Csongor

Sokan mégis felvették a munkát

Annak ellenére, hogy Békés megyében a közlekedési dolgozók 80 százaléka jelezte előre, hogy csatlakozik a sztrájkhoz, hétfőn hajnalban mindössze 40 százalékuk nem vette fel a munkát.

A Volán dolgozói reggel üzemkezdettől fél hétig sztrájkoltak, az alacsony részvétel miatt azonban ekkor elkezdték a munkát. A Békés megyei közlekedési szakszervezet vezetője az InfoRádióban azt mondta: legkésőbb nyolc órára helyreáll a buszközlekedés a megyében.

Hoffmann Antal bírálta a Közúti Közlekedési Szakszervezet vezetőit, akik abban állapodtak meg a kormánnyal, hogy 2008 végéig nem szerveznek munkabeszüntetést olyan kérdésben, amely nem tartozik közvetlen munkáltatói határkörbe.

Szintén nem ért egyet a megállapodással a Közúti Közlekedési Független Szakszervezet Vas megyei elnöke. Németh Károly az InfoRádióban azt mondta: a Volán-társaságok privatizációja előtt nem lett volna szabad így megkötni az érdekképviseletek kezét.

Vas megyében a buszok menetrend szerint közlekednek, a vasúton azonban fennakadásra kell számítani.

Követeléseik nem változtak

A Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok társadalombiztosítási követeléseik alátámasztására hirdettek általános országos sztrájkot határozatlan időre. A Liga elnöke közölte: követeléseik nem változtak.

Azt várják, hogy a kormány vonja vissza az egészségbiztosítás privatizációját lehetővé tevő törvényjavaslatot, amelyről hétfőn szavaz az Országgyűlés, illetve tiltakoznak az új nyugdíjszámítás szabálya ellen, amely 8-10 százalékos nyugdíjcsökkenést jelent a januártól nyugdíjba vonulóknak.

A hétfői általános sztrájkban a vasútnál, az egészségügyben, a közoktatásban, a repülőtéren, az elektronikai iparban, két Volán-társaságnál, illetve más szervezeteknél dolgozók vesznek részt.

Gaskó István közvélemény-kutatási adatokra utalva elmondta: a követeléseiket a megkérdezettek 70 százaléka fontosnak tartja, 63 százaléka pedig elfogadhatónak nevezte ennek követelésére a sztrájkot.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke úgy ítéli meg, hogy a kormány megállapodása a Volán, a BKV, a MÁV egy részét képviselő érdekképviselettel a gondok elodázását jelenti, és ezekben a kabinet a befektetői lobbi érdekeit képviseli a közérdekkel szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×