eur:
394.24
usd:
364.88
bux:
65531.23
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Társadalmi nyomás nélkül virágzik a korrupció

Bár Magyarország uniós összehasonlításban csak közepesen korrupt, a magyar gazdaság versenyképességét és az ország megítélését jelentősen rontja a politikai és gazdasági élet összefonódásából adódó korrupció - derült ki a Transparency International által készített tanulmányból. Hack Péter egyetemi tanár szerint társadalmi nyomás nélkül nem is változik a helyzet.

A Transparency International regionális igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: tanulmányuk is alátámasztja, hogy a politika-, a párt- és a kampányfinanszírozás sarkalatos terület korrupciós szempontból, ha itt változás történne, annak nagyon jó hatása lenne az élet minden területén.

Nemzetközi tapasztalatokból tudjuk, hogy a korrupció elleni harc akkor sikeres, ha a politikai elit támogatja és az élére áll. Ma nem ezt látjuk, a két nagy párt valamilyen oknál fogva továbbra sem hajlandó újragondolni a kampányfinanszírozást. Ameddig ez így lesz, az összes többi területen is megmaradnak a problémák - hangsúlyozta Marschall Miklós.

Kérdésre válaszolva a szakember közölte: becslések szerint a világban a német nemzeti összterméknek megfelelő összeget lopnak el a korrupción keresztül.

Magyarország az uniós korrupciós skálán 10-ből 5,3 pontot kapott. A 10-es számít a legjobbnak, a skandináv országok vannak ennek a közelében. Az új uniós tagországok közül Észtország és Szlovénia kevésbé korrupt Magyarországnál.

Marschall Miklós megjegyezte: a magyar gazdaság kevésbé versenyképes, mint a kilencvenes években, aminek a korrupció az egyik oka.

Kényelmes helyzet

Hack Péter, az ELTE oktatója szintén úgy vélekedett, hogy először a párt- és kampányfinanszírozás területén kellene lépni.

A pártok érzékelik, hogy van itt egy megoldandó helyzet, de a jelenlegi állapot még kedvezőbb számukra, mint a változás, amelyet csak a közvélemény nyomása tud kikényszeríteni - fejtette ki a korábbi parlamenti képviselő, hozzátéve: ha a közvélemény nem hiszi el, hogy lehetséges ezen a helyzeten változtatni, akkor a pártok közötti tárgyalások a kudarcért viselt felelősség áthárításáról szólnak majd.

Hack Péter szerint a változási igény a közvéleményben lépésről-lépésre alakul ki, és csak egy erős civil társadalom képes lépésre kényszeríteni a pártokat ezen a téren.

Az ELTE oktatója kiemelte, hogy a válaszok - átlátható kampányszámlák, a céges adományok tilalma, nagyobb állami támogatás, az Állami Számvevőszék ellenőrzési jogosítványának kiterjesztése - már rendelkezésre állnak.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×