A döntés eredményeként december 21-én megszűnik a belső ellenőrzés Magyarország Szlovéniával, Ausztriával és Szlovákiával közös határszakaszain.
A szabályozás előbb a szárazföldi és a vízi határokon, majd márciusban a légi közlekedésben lép életbe.
Ezzel együtt a horvát, a szerb, a román és az ukrán határon szigorúbb lesz az ellenőrzés, hiszen aki belép bármelyik schengeni országba, az akadálytalanul juthat tovább az összes többibe.
Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter közölte: a tárca elképzelései szerint december 20-án éjjel Hegyeshalomnál népünnepéllyel és sorompóbontással, 22-én délelőtt pedig hivatalos ünnepséggel, magyar, szlovák, osztrák és európai uniós vezetők részvételével ünneplik meg a schengeni bővítést.
Veres elégedett
A pénzügyminiszter szerint az elmúlt egy évben meghozott és a konvergenciaprogramhoz igazodó döntéseknek köszönhetően stabilabbá, kiszámíthatóbbá vált a gazdaság, ami erősítette az ország iránti nemzetközi bizalmat.
Veres János az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt az eredmények közé sorolta egyebek mellett az államháztartás konszolidációját, a reformok megindítását, a feketegazdaság elleni küzdelmet, illetve az ártámogatási rendszer átalakítását.
Varga Mihály, a testület fideszes elnöke bírálta a kiigazítást, amely szerinte túlzottan a bevételek növelésre koncentrált, így nagy adóemeléssel járt.
Az Orbán-kormány pénzügyminisztere nem látta biztosítottnak a tárca által a következő évekre prognosztizált gyorsuló gazdasági növekedést sem.
Válaszában Veres János több forrást jelölt meg: az ipari termelés, az export jelentős bővülését és a lakossági fogyasztás emelkedését.
Simor: jövőre nem lesz háromszázalékos infláció
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint jövőre nem érhető el az árstabilitást jelentő háromszázalékos infláció.
Simor András a Portfolio.hu-nak adott interjújában kijelentette: amikor sorozatban érik különböző sokkok a gazdaságot, akkor egyre nehezebb felmérni az inflációt előidéző hatásokat, és egyre inkább oda kell figyelni azokra a kockázatokra, amelyek az alappályát övezik.
Kevesebb adóbevallás
Jövőre a vállalkozói körben a felére csökken a benyújtandó bevallások száma - mondta a pénzügyminiszter.
Veres János közölte: az idei 59 fajta bevallás helyett a jövő évtől már csak 23 féle adóbevallás és 10 féle adatszolgáltatási kötelezettség lesz; a bevallási útmutatók terjedelme összesen 150 oldallal csökken.
Ötpárti a titoktörvényről
Ötpárti egyeztetést kezdeményez a kormány az iratok titkosítási rendszerét átalakító új titokvédelmi törvényjavaslatról.
Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: az előterjesztés nyolc kétharmados törvényt is módosítana, ezért van szükség a jövő héten induló ötpárti tárgyalásokra.
Hozzátette: a javaslat célja a többi között, hogy radikálisan csökkentse a magasan minősített iratok, vagyis a szigorúan titkos és a titkos dokumentumok számát, és modernizálja a minősítési eljárást.
Demeter Ervin, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagja közben úgy nyilatkozott: pártja valószínűleg támogatni fogja a törvényjavaslatot.Demonstrálnak a gazdák
Országos demonstrációt tart december 17-én a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége csatlakozva a Liga Szakszervezetek sztrájkfelhívásához.
Jakab István, a Magosz elnöke elmondta: minden megyében félpályás útlezárásokkal tiltakoznak majd az egészségbiztosítás tervezett átalakítása ellen.
Fenyegető klímaváltozás
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint a készülő Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiában célul kellene kitűzni, hogy pár éves felkészülés után az ország energiafelhasználása évente egy százalékkal csökkenjen 2025-ig.
Vízi E. Szilveszter a Magyar Gazdasági és Szociális Tanács ülésén ismertette javaslatait.
Hangsúlyozta: célszerű jelentős uniós forrásokat fordítani a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia megvalósítására.
Hulladék a Tiszában
Nem romlott a Tisza és a Bodrog vízminősége azután, hogy az Ung ukrajnai áradása miatt bemosódott hulladék eljutott a két folyóra.
Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője elmondta: a szemetet szerdán, a Kiskörei Vízlépcsőnél harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültség mellett próbálják összegyűjteni.
Közben újabb hulladékszennyezés érkezett Magyarországra, de nem a Bodrogon át, hanem a Felső-Tisza valamelyik mellékfolyójából mosta be a szemetet az áradás a Tiszába. A folyón levonuló hulladék elsősorban műanyag flakonokból áll
Elhunyt Szőllősy András
Életének 87. évében, hosszas betegség után elhunyt Szőllősy András zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanára.
A Kossuth- és Széchenyi-díjas komponista, zenetudós Kodály Zoltán és Viski János növendéke volt a budapesti Zenekadémián.