eur:
393.81
usd:
365.57
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Orbán Viktor pert nyert az Igazságügyi Minisztérium ellen

Jogerősen pert vesztett szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Orbán Viktorral szemben abban a személyiségi jogi perben, amelyet a tárca indított a Fidesz elnöke ellen. Orbán Viktor egy televíziós interjúban azt mondta: a rendőrség nyilvánvalóan politikai utasításra és nyomásra hajtott végre brutális akciókat 2006. október 23-án.

Pert nyert Orbán Viktor az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium ellen abban a személyiségi jogi perben, melyet a tárca indított a Fidesz elnökével szemben. A minisztérium azt kifogásolta, hogy az ellenzéki politikus egy televíziós interjúban úgy fogalmazott: a rendőrség nyilvánvalóan politikai utasításra és nyomásra hajtott végre brutális akciókat 2006. október 23-án.

A Fővárosi Ítélőtáblán a másodfokú bíróság - az elsőfokú döntéssel egybehangzóan - arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ellenzéki politikus a kifogásolt kijelentésekben véleményt mondott, amely nem ment túl a törvényes határokon.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke idén februárban, egy kereskedelmi televíziónak adott interjújában beszélt az említettekről.

Az igazságügyi tárca, mint a rendőrség irányításáért felelős minisztérium, ekkor bocsánatkérésére szólította fel a politikust, aki ennek nem tett eleget, és megismételte kijelentését.

A tárca ekkor bejelentette: személyiségi jogi pert indít Orbán Viktorral szemben, azt azonban első fokon július másodikán elvesztette.

Az ítélet kihirdetését követően Schiffer András, aki a Társaság a Szabadságjogokért megbízásából képviselte az alperest, újságíróknak arról beszélt, egyfelől örül, hogy számukra kedvező ítélet született, másrészt úgy véli: tarthatatlan helyzethez vezet, ha a polgári törvénykönyv továbbra is ugyanúgy szabályozza a közhatalmi szervek bírálhatóságát, mint másokét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×