"Tényleg nem támadófegyver, de a katonáknak megfelel"

Infostart
2007. december 4. 17:59
Aggasztóan rossz géppisztolyuk van az Afganisztánban szolgáló magyar katonáknak - állítja egy rendőrségi szakértő. Simonyi Ottó a KGP-9-ről a Zsaru magazinban azt írta: meglehetősen körülményes vele célozni és lőni harci körülmények között, ráadásul balesetveszélyes is, viszont olcsó volt. A Honvédelmi Minisztérium szakértője, Földi Ferenc az InfoRádiónak elmondta: igaz, hogy ez nem támadó fegyver, de a katonáknak megfelel.

A közel tíz éve renszeresített KGP-9 géppisztolyt két évtizeddel ezelőtt kezdték fejleszteni, tervezője Horváth Zoltán gépészmérnök - mondta az InfoRádiónak Földi Ferenc fegyverszakértő.

A nyugállományú ezredes szerint a fegyver megítélésekor két ellentétes filozófia ütközik, az egyik a rendőrségi, a másik a katonai.

A fegyvert eredetileg rendőrségi és katonai célokra szánták, mégis csak az utóbbira rendszeresítették, kivitele is ezeknek a feltételeknek felel meg - közölte Földi Ferenc.

A fegyverszakértő úgy véli: Simonyi Ottónak, a rendőrségi szakértőnek a saját szempontjai szerint igaza van, nem szabad azonban elfelejteni, hogy a KGP-9 egy 50 méterig használható önvédelmi fegyver, és nem egy kommandós támadófegyver.

Földi Ferenc hozzátette: nem igaz, hogy harchelyzetben nem lehet célozni a fegyverrel; ebben a tekintetben még az Uzinál is jobb.

Hanganyag: Molnár Anikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást