Meddig húzódik a döntés a 4-es metró beruházási tervéről?

Infostart
2007. december 3. 15:45
Csak januárban tárgyalja a kormány azt az uniós pályázatot, amelyet a főváros a 4-es metró támogatása ügyében nyújt be. Brüsszelbe csak ezután küldik ki a dokumentumot, az ottani döntéshozók pedig akár hónapokon át bírálhatják a pályázatot. Az EU legfeljebb 260-270 milliárd forint támogatást nyújthat a 4-es metró megépítéséhez.

Õszre ígérte a főváros, hogy kidolgozza a 4-es metró első szakaszára vonatkozó beruházási tervet, ezt azonban eddig még nem tárgyalták.
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter azt mondta: az Etele tér és a Keleti pályaudvar közötti szakaszról szóló dokumentumot talán ebben a hónapban fogadhatja el a főváros; ez majd januárban kerülhet a kormány elé.

Ha a kabinet ezt megfelelőnek találja, akkor a tervet csak ezután küldhetik el Brüsszelbe.

Bajnai Gordon közölte: a budapesti közlekedés fejlesztésének támogatásáról még a Medgyessy-kormány idején köttetett szerződés a fővárossal.

A kormány most azon dolgozik, hogy ennek finanszírozása minél kevesebbe kerüljön az országnak, és annak minél nagyobb részét lehessen uniós forrásokból biztosítani - tette hozzá a miniszter.

A kormány nyáron véglegesítette Brüsszellel a közlekedési operatív programot, amelynek része volt a negyedik budapesti metróvonal is.

Ebben az szerepelt, hogy legfeljebb 260-270 milliárd forint uniós támogatást kaphat a beruházás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást