Gyurcsány emlékeztetett: példaképe megőrült

InfoRádió / MTI
2007. december 1. 12:04
A mai magyar egészségügyi rendszerre ugyanaz jellemző, mint a szocializmus hiánygazdaságára - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök A reformok szerkezete és társadalmi hatásai című konferencián.

Szakítani kell az egészségügyben azzal a működési renddel, ami az ötvenes évek nyomait is magán viseli és túlélte a rendszerváltást - hangsúlyozta a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: az egészségügyi reform lényege, hogy a beteg, mint vevő, kerüljön a középpontba, és meg kell szüntetni az ingyenesség illúzióját a rendszerben.

Ez az elosztás a szocialista jegyrendszerre hasonlít, amikor az elosztásban érdekelt elitek összekacsintanak, vagyis "a főorvos úr segíti a professzor urat" - tette hozzá.

A vizitdíj és a kórházi napidíj nemcsak a pénzről szól, hanem arról, hogy a beteg a vevő - hangoztatta.

A miniszterelnök szerint a parlament meg fogja szavazni az egészségügyi reformhoz kapcsolódó törvényjavaslatokat.

Gyurcsány Ferenc kitért arra, hogy a 2000 és 2006 közötti elhibázott volt a gazdaságpolitika.

Nem lehet őszintén kritizálni ezt az időszakot, ugyanakkor ma amellett érvelni, hogy ne csináljunk semmit - fűzte hozzá. Úgy vélte: ez társadalmi hazugság lenne.

A politikus arról is beszélt, hogy a magyar reformfolyamatnak három jellemzője adja sajátosságát.

Ez a három jellemző: a felülről vezéreltség, továbbá az, hogy mintáit a világgazdasági fejlődés legdinamikusabb centrumaiból hozza, illetve, hogy rövid távon a reformok és a költségvetési kiigazítás összekapcsolódnak.

Gyurcsány Ferenc úgy vélte, a reformok lényege a társadalmi kultúra- és attitűdváltás, a polgárosodás felgyorsításának szándéka. Szavai szerint a globális versenyképesség alapja a nyitott társadalmi kultúra és attitűd. Példaként az Egyesült Államokat és Dániát említette.

Az MSZP elnöke azt mondta, Magyarországon a jobboldali pártok szívesen hivatkoznak Széchenyi Istvánra.

"Nem elég hivatkozni Széchenyire, észre kell venni, hogy Széchenyi mintáit Nagy-Britanniában, nem pedig a magyar ugaron keresi. Széchenyi nem kiegyezni akar a kor köznemességével, nem kívánja meghosszabbítani Werbőczy világának előjogait, hanem azt mondja, Magyarország, tessék átalakulni" - fogalmazott.

Hozzátette, Széchenyi végül beleőrült ebbe a küldetésbe. Gyurcsány Ferenc ezen szavai derültséget váltottak ki  a hallgatóság soraiban.

A kormányfő úgy folytatta, Széchenyi nem sok támogatóra talált, és ez a mostani kormányra is igaz.

A Fidesz szerint más a probléma

A magyar egészségügy legfőbb problémája Gyurcsány Ferenc és kormánya. A legkevésbé sem nevezhető reformnak, hogy az emberek átverésével, felhatalmazás nélkül vizitdíjat és kórházi napidíjat szednek be, valamint három év alatt 250 milliárd forintot vesznek el az egészségügytől - írta közleményében a Fidesz szóvivője.

Gyurcsány Ferenc üzletet lát az egészségügyben, a betegek azonban gyógyulni szeretnének. A kormány döntése nyomán az orvosoknak nem a betegek gyógyulását, hanem a kezelés olcsóságát kell szem előtt tartaniuk - vélekedett Szijjártó Péter.