eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Viharos körülmények között született döntés a Heves megyei kórházról

Pályázatot ír ki a Markhot Ferenc Kórház működtetésére a fenntartó Heves Megyei Önkormányzat; az erről döntő pénteki egri ülés ideje alatt folyamatosan tüntettek a funkcionális privatizáció ellenzői a megyeháza előtt, és az ülésteremben is nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel illeték a hallgatóság soraiból a megyegyűlés szocialista vezetését.

A kórházi dolgozók által létrehozott sztrájkbizottság képviselője az ülésen bejelentette, hogy a döntés nyomán határozatlan idejű sztrájk kezdődik december 6-án az intézményben. Ugyanakkor a demonstrálók a határozatot követően "élőláncot" vontak az egészségügyi intézmény elé.

Sós Tamás, a megyegyűlés szocialista elnöke a tanácskozáson felhívta a figyelmet arra, hogy az 500 millió forintnyi adósságot cipelő kórház működése legfeljebb egy-másfél évig biztosítható a tőkebevonás elmaradása esetén.

Sebes Gábor, az intézmény igazgatója ehhez hozzátette, hogy csupán az ellátás szinten tartása, fejlesztés nélkül, 2-8 milliárd forintnyi beruházást igényel az elkövetkező öt évben.

Mindennek kapcsán felidézte, hogy az elmúlt hónapokban "heroikus munkával" sikerült megállítani az adósságállomány növekedését.

Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a jelenlegi ingatag helyzetben, akár egy egyhetes sztrájk is visszafordíthatatlan gazdasági csődbe sodorhatja az intézményt.

Szelecki János, Eger fideszes alpolgármestere a hallgatóság ovációja közepette ismertette a városi önkormányzat azon csütörtöki döntését, miszerint a kórház átvételét kezdeményezi Eger, és továbbra is önkormányzati fenntartású intézményként működtetné.

Tatár László, a megyegyűlés Fidesz Polgári Frakciójának (FPF) vezetője is azt javasolta, hogy vegyék le a napirendről a pályázati kiírásról szóló javaslatot, ám az indítvány nem kapott többséget.

Herman István a FPF frakcióigazgatója, azzal vádolta a megyegyűlés szocialista vezetését, hogy "csiki-csuki kiskapus mutyi" áll a tender mögött, hiszen a feltételeknek csak egy cég tud megfelelni.

A frakcióigazgató ugyan nem, de a jobboldalon ülők közül többen néven nevezték a kiskunhalasi, a hatvani, a gyöngyösi és a parádi kórházat is működtető Hospinvest Zrt.-t.

Sőt, Fótos Dániel, a frakció tagja "borítékolta" is a nyertest, vagyis egy lezárt borítékot adott át a főjegyzőnek, amelyben állítása szerint a befutó nevét rögzítették.

A pályázati feltételek között egyébként a többi között az szerepel, hogy a nyertesnek 100 millió forint megfizetése mellett 600 millió forint biztosítékkal kell rendelkeznie és vállalnia kell, hogy 7 év alatt 7 milliárd forint értékű fejlesztést hajt végre az intézményben.

A pénzügyi feltételek teljesítése esetén Eger városa is átveheti az intézményt - döntött a közgyűlés.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×