Koalíciós kapcsolat: jeges kezek

Infostart
2007. november 29. 12:17
Továbbra is fagyos az MSZP és az SZDSZ viszonya az egészségügyi reformról szóló törvénytervezet miatt.

A koalíció szempontjából fontos dátum 2007. december 17. A parlament ugyanis ezen a napon szavaz az egészségbiztosítási törvényről, amely a legélesebb szembenállást okozza a kormánypártok között.

A jogszabálycsomag végleges formájából és annak elfogadásából derül ki, hogy az MSZP vagy az SZDSZ kényszerült-e többet feladni eredeti elképzeléseiből.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök például a minap úgy fogalmazott a Bloomberg hírügynökségnek, hogy "ha az egészségügyi reform nagy zárótörvényét a kormány nem tudja elfogadtatni a parlamentben, nos, ott mindenkinek föl kell tenni a kérdést, hogy Te jó ég, hogyan tovább!?"

Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő és koalíciós államtitkár szerint nekik nincs vitájuk a szocialistákkal, mert a vita az MSZP-n belül van.

A vita azon folyik, hogy az MSZP kitart-e a kormánya, kormányfője, a miniszterei mellett vagy nem - mondta.

Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője múlt héten arról beszélt az InfoRádiónak, hogy az egészségbiztosítási törvénnyel összefüggésben buta és önző dolog lenne presztízsszempontokra hivatkozni. Kormányválságtól egyelőre ő sem fél.

Mindeközben a gazdasági minisztérium éléről távozó Kóka János lesz az SZDSZ új parlamenti frakcióvezetője és korábbi miniszteri kabinetvezetője irányítja már decemberben a GKM-et.

A kisebbik kormányzópárt nagy öregjei pedig egyre hátrébb szorulnak.

Gyurcsány Ferenc a Bloombergnek idegölőnek nevezte a mostani időszakot.

"Aki a részleteket nem ismeri, azt hiszem, hajlamos ezeket túlértékelni. Megy a lélektani hadviselés - azt hiszem, hogy ez a jó szó - mind a két részről. De a végeredményt tekintve nem háborúzni akarnak a felek, hanem megállapodni" - mondta a kormányfő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást