eur:
394.23
usd:
370.29
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Hullanak a fejek a Főpolgármesteri Hivatalban

Az InfoRádió értesülése szerint felfüggesztették állásából Sánta Zsoltot, a Főpolgármesteri Hivatal Fővárosi Ellátási és Gazdasági Szolgálatának vezetőjét.

A vezető ellen fegyelmi eljárás folyik a fővárosi önkormányzat gazdasági érdekeinek és a közbeszerzési jogszabályok megsértésének gyanújával.

Wertán Zsolt, a vizsgálatot kezdeményező kereszténydemokrata képviselő elmondta, hogy a hozzá eljutott információk alapján intézkedett Tiba Zsolt főjegyző, Sánta Zsolt munkáltatója.

Hozzátette, hogy a birtokába került számlák arról tanúskodnak, hogy egy iroda felújításnál például az építő cég szállította a belső berendezést is, pedig csak a felújítás jogát szerezte meg.

A bútorokat pedig a korábban a fővárosnak szállító cégtől szerezte be, és 40 százalékos felárral adta el a Főpolgármesteri Hivatalnak.

Az Ellátási és Gazdasági Szolgálat felel a hivatal minden beszerzéséért a képviselők névjegykártyájától kezdve a szolgálati gépkocsiig.

Az InfoRádió nemrég arról számolt be, hogy a szolgálat két Nissan luxusterepjárót vásárolt, és mikor azt tudakoltuk, hogy mire használják a gépkocsikat, azt válaszolták, hogy többek között festékszállításra.

Hullanak a fejek

A közlekedési ügyosztály és a gazdasági ellátószolgálat vezetője mellett távozik Mozsár Ágnes, a főépítész helyettese is a fővárostól.

Tiba Zsolt főjegyző az InfoRádiónak elmondta: a főépítész-helyettes vezetői megbízását január elsejei hatállyal visszavonja.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy a lépésnek köze lehet a kormányzati negyed tervezési koncepciójához is, amelyet nemrég az egyik szakbizottság elutasított

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz
élő közvetítés

Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz

A Liverpool szempontjából katasztrofálisan „sikerült” első mérkőzés miatt háromgólos hátrányból kezdik a Vörösök Bergamóban az Atalanta elleni visszavágót. A tét az Európa-liga elődöntőjébe jutás. Szoboszlai Dominik visszakerült a kezdő tizenegybe, a középpályások közül Endo és Elliott is kimaradt.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×