eur:
394.07
usd:
364.94
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Elfogadták a fővárosi közműdíjak jelentős emelését

A koalíciós képviselők szavazataival elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a szemétdíj, a csatornadíj és a szennyvíz-szippantás díjának inflációt meghaladó emeléséről szóló javaslatot. A következő ülésre maradt viszont a döntés a vízdíj és a BKV-tarifa emeléséről.

A szemétdíj 13,7 százalékkal nő január elsejétől. A díjat nagymértékben, 7,5 százalékkal emeli, hogy az unió nem finanszírozza tovább a hulladék-lerakóhelyek rekultivációját.

A csatornadíj 9,9 százalékkal, a szennyvíz-szippantás ára pedig 8,6 százalékkal nő, így a köbméterenkénti csatornadíj az eddigi 215 forint 237 forintra, a szippantás ára pedig a köbméterenként 1358 forintról 1475 forintra emelkedik.

A kegyeleti közszolgáltatás ára 9,3 százalékkal növekszik, ám ezt ellensúlyozza a szabadáras szolgáltatások árának mintegy 10 százalékos csökkentése. Az előterjesztés szerint ezért a lakosság átlagosan 1 százalék alatti áremelkedést érzékelhet a temetői szolgáltatások esetében.

Az ellenzék elsősorban azt kifogásolta a díjemelésekkel kapcsolatban, hogy a díjak meghaladják az infláció mértékét. Az áremelések a koalíciós indoklás szerint azért haladják meg a jövő évre prognosztizált 4,5 százalékos inflációt, mert a cégek költségszerkezetében a bér- és az üzemanyagköltségek a meghatározók.

A képviselők várhatóan december 20-án döntenek a BKV-tarifák változásának mértékéről, amely a főpolgármester egy korábbi nyilatkozata szerint 10-12 százalékos lehet.

A városháza számításai szerint egy átlagos panellakás terhei havi 1491 forinttal, egy átlagos kertes ház rezsije pedig 2400 forinttal drágul. Több ember vehet igénybe díjkompenzációt jövőre, a jövedelemhatár ugyanis havi 50 ezer forint/fő-ről 60 ezer forintra emelkedik.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×