Pénteken ül tárgyalóasztalhoz a Liga és a kormány

Infostart
2007. november 28. 20:13
Pénteken folytatják a tárgyalásokat a kormány és a Liga Szakszervezetek képviselői az érdekképviselet követeléseiről - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában a tömörülés elnöke.

Gaskó István elmondta: továbbra is azt várják a kabinettől, hogy vonja vissza az egészségbiztosítási rendszer, illetve a nyugdíjszámítás módosításáról szóló törvényjavaslatot, és kezdődjön társadalmi egyeztetés az ügyben.

A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: ebben az esetben felfüggesztik a tiltakozó akciókat.

A Liga korábban határozatlan idejű országos sztrájkot hirdetett december 17-étől, előtte két nappal pedig demonstrációt szervez Budapesten.

Gaskó István azt mondta: tudomása szerint a kormányzati tárgyalódelegáció - amelynek Czizmár Gábor munkaügyi és Kincses Gyula egészségügyi államtitkár is tagja - teljes felhatalmazással rendelkezik.

A Liga Szakszervezetek november 21-ei országos munkabeszüntetését és demonstrációját 136 érdekképviselet és civil szervezet támogatta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást